Az agyam csak vevő, az Univerzumban van egy mag, amelyből ismeretet, erőt és inspirációt szerezhetünk. Nem ismerem a mag titkait, de tudom, hogy létezik.
Minden érzékelhető anyag egy elsődleges anyagból származik, egy finom és felfoghatatlan létezésből, mely kitölti a teret és amit akashának vagy ragyogó éternek is neveznek, és amelyet az életet adó prána vagy kreatív erő befolyásol. Ezáltal jön életre végtelen ciklusban minden dolog és jelenség.
Csak olyan ritka lények, mint Buddha vagy Jézus látták meg a kaszt vagy társadalmi osztály alapvető jelentéktelenségét; ismerték fel, hogy az valójában formával való azonosulás, s hogy a kondicionálttal és az időlegessel való ilyen azonosulás elhomályosítja a minden egyes emberi lényben ott ragyogó kondicionálatlan és örökkévaló fényét.
A spirituális föleszmélés: tisztán látni, hogy amit érzékelek, megtapasztalok, gondolok vagy érzek, az végső soron nem az, aki vagyok; hogy nem találhatom meg magamat a folyamatosan elenyésző dolgokban.
Ha éberen elmerengsz egy virág, kristály vagy madár láttán, anélkül, hogy azt gondolatban megneveznéd, számodra az a formamentesbe nyíló ablakká válik. Megnyílik egy belső „rés” – ha mégoly csöppnyi és tünékeny is –, amely a lélek világával teremt összeköttetést.
A spirituális társkapcsolat legfontosabb előfeltétele a társak közötti szent elkötelezettség, hogy segítik egymás spirituális fejlődését. A spirituális társak felismerik, hogy egyenlőek. A spirituális társak képesek arra, hogy megkülönböztessék a személyiséget a lélektől, és így képesek arra is, hogy megbeszéljék a közöttük működő mozgatóerőket és kölcsönhatásokat anélkül, hogy férj és feleség érzelmi kötelékei korlátoznák őket. A házasság nem ilyen alapokon nyugszik. A spirituális társkapcsolatban viszont a spirituális társak tisztán látják, hogy valóban van mélyebb értelme együttlétüknek, olyan értelme, amely lelkük fejlődését segíti elő.
A nem-anyagi valóság az otthonunk. A nem-anyagi valóságból érkezünk, és oda is térünk vissza, sőt lényünk nagyobbik része most is ott van és abban fejlődik. A bolygónkon élő több milliárd ember közül mindenkire egyformán igaz ez. Így tehát a többi emberrel létrejött kölcsönhatások nagy része is a nem-anyagi valóságban zajlik.
Sokan már tisztában vannak a spiritualitás és a vallás közti különbséggel. Ők tudják, hogy egy hitrendszer – az abszolút igazságnak tekintett gondolatcsokor – még nem tesz minket spirituálissá, bármilyen legyen is azoknak a hiteknek a jellege. Sőt, történetesen minél nagyobb mértékben teszed gondolataidat (hiteidet) identitásod részévé, annál jobban elszakadsz a benned rejlő lelki dimenziótól. Sok „vallásos” ember ragad le ezen a szinten.
A spiritualitás arról szól, hogy teljes felelősséget vállalunk bármiért, ami velünk történik.
Minél inkább azonosulsz a gondolataiddal, annál jobban elzárod magad a bensődben rejlő spirituális dimenziótól.
Embertársaidat nem elítélni kell, hanem felébreszteni. Ezt pedig önmagad ébredésével éred el. Amint felemelkedsz tudatosságban, mindenkit magaddal viszel.
Abban a pillanatban, hogy szembesülsz a Tudatossággal, lényed egy része nyomban felismeri.
Azért születtünk e világra testben, hogy megtanuljuk, nem vagyunk azonosak a testünkkel.
Az igazság keresője nem vékával méri a tudást. Neki nincs szüksége tudós könyvek egész halmára: elegendő, ha ráeszmél egyetlen igazi Énjére, akivel azonos.
E földi életünk egyetlen valódi célja, hogy tanuljunk, s visszaidézzük eredendő és természetes, korlátok nélküli létállapotunkat.
Anyag és elme nem különálló létezők, a tudatos és tudattalan gondolatok és érzések pedig nem mások, mint a sorsunkat irányító tervrajz alkotóelemei.
Hiszek abban, hogy létezik egyfajta felsőbb értelem, egy láthatatlan tudat, ami mindannyiunkban ott van, és aminek az életet köszönhetjük. Ez tart meg, ez védelmez, és ez gyógyít meg minket minden pillanatban.
Sokan csak úgy tudunk felébredni, ha valaki vagy valami felébreszt minket.