Megállni, menni, mondd, mi célja van?
Nézz jobbra, balra, minden céltalan.
Reménytelenség idézetek
A vég csak képzeletben létezik, cél, amit kitalálsz magadnak, hogy mozgásban maradj, de elérkezik a pillanat, amikor rájössz, hogy sosem érheted el.
Egy nap majd hirtelen eltűnök, de fanyar emlékeztetőül ott marad utánam a mosolyom mesterkélt melege, a szám sarkának hazug kunkora, amit bohócokon, reménytelenül szomorú embereken meg a Disney-filmek gazfickóin lehet látni. Én vagyok az a lány a bulikról meg piknikekről készült fotókon, aki, amúgy szemre, csupa vibrálás és csupa élet, s aki valójában hamarosan elmegy. Biztosíthatlak, amikor újra rápillantasz arra a képre, én már nem leszek rajta. Ki leszek törölve a történelemből, akárcsak az árulók a Szovjetunióban. Mert minden elmúló nappal egyre láthatatlanabbnak érzem magam, egyre jobban beborít a sötétség, egyik rétege a másik után, s csak úgy fuldoklom a nyári hőségben, a napsütésben, amelynek már csak az égető hevét érzem, de a fényét nem látom.
Ha megszültél, most nézz szemembe,
ha szeretsz, most meghallanád,
mit én már mindörökre hallok:
a távozó sereg zaját.
Azok számára nincs boldogság, akik nagyon korán feladták az álmaikat, és beletörődtek a szürkeségbe.
Mit akarok? Mi vagyok? Mit követelek a természettől? Minden ok rejtett, minden vég megbízhatatlan; minden forma végtelen, minden tartalom határos… érzem, hogy létezem, csak azért, hogy fékezhetetlen vágyakban felemésszem magam, hogy átadjam magam egy fantasztikus világ csábításainak, s azután érzéki varázsba ejtő játékai alatt megtévesztve összetörjek.
S nem érzed már, mi élni, hús és kenyér mi,
mi szeretni, kívánni, karod kitárni,
bilincseit a szolga maga így gyártja s hordja;
ha eszel, őt növeszted, gyermeked neki nemzed.
Nincs annál rosszabb, mint ha már semmi más nem szeretnél lenni, csak az, ami voltál!
