Tényleges példaképem nincs, de Ayrton Senna személyisége nagy benyomást tett rám. Egyszerűen elképesztő, hogy milyen erős volt mentálisan! Még a mai napig szoktam videókat nézni arról, ahogy kezelte az autóját, és próbálok tanulni tőle.
Híres Forma-1 pilóták idézetei
Niki Lauda volt az első nagy kedvencem, s utána jött Gilles Villeneuve. A gyerekkori rajongást nehéz megmagyarázni, mert az annyira tiszta és szép, hogy teljesen mindegy, miért alakul ki, de én Gilles Villeneuve versenyzői stílusával, habitusával tudtam azonosulni hat-hét éves koromtól – egyszerűen láttam benne a tüzet, s később ugyanúgy álltam a versenyzéshez, ahogy ő annak idején.
Az egyetlen történet, amire emlékszem Kimivel kapcsolatban – mert a legtöbb ilyen emlékem homályos -, az az, hogy buliztam a barátaimmal, és úgy hajnal 3-ig szórakoztunk, nekem pedig akkoriban volt egy házam Londonban. Hajnal 3-kor már úgy voltam vele, hogy elfáradtam, haza megyek. Beültem hát egy taxiba, haza vittek, kinyitottam az ajtót, besétáltam a házba, és azt látom, hogy Kimi ott ül a nappalimban tök egyedül. Fogalmam sem volt, hogy került oda, még azt sem tudtam, hogyan jutott be a házamba.
Hihetetlen év volt, amikor bajnok lettem. Volt ott minden, a pilótasztrájktól a kizárásokon át addig, hogy a pontversenyben vezetők súlyosan megsérültek. Csak egy futamot nyertem. Az első szezonom volt a Williamsnél, és egy senkiből hős lettem. Olyan gyorsan történt minden, hogy a hírnév és a nagy fizetés elmaradt. Ismeretlen bajnok voltam.

















