Autót vezetni, magyarázta többször is az apjának, olyan, mint templomba járni. Hinni kell. Hinni abban, hogy az autó akárhány száz alkatrésze megfelelően működik, hogy azokat megfelelő alapanyagokból hozzáértő emberek álltották elő, hinnie kellett az útban, hogy nem szakad be, hinnie kellett az útépítőkben, hogy tisztességes munkát végeztek, és nem utolsósorban hinnie kellett abban, hogy a forgalomban részt vevők mindegyike – de legalábbis túlnyomó többsége – rendelkezik az alapvető belátási képességgel és vezetni tudással ahhoz, hogy a saját járművét a saját sávjában tartsa.
Amikor az úton feltűnik egy kanyar, az ember választhat. Vagy beveszi a kanyart, vagy nem veszi észre, nem törődik vele, és jól összetöri magát.
Nem vagyok nagy autós – úgyis sofőröm van. Vezetni se tanultam meg ötvenéves koromig, ekkor költöztem Los Angeles-be, ahol lehetetlenség autó nélkül meglenni. Londonban nőttem fel az ötvenes években, és akkor nem is volt még senkinek se kocsija. Ha akarnék se tudnék vezetni itt Angliában: nincsenek rendes utaink, képtelenség. London pedig egy autósnak elviselhetetlen.
A jó autó és a sok pénz bárkit megszépít.
A jó sofőrnek halott legyek vannak az oldalablakain.
Számomra az igazi vezetés ott kezdődik, amikor a volán helyett már gázzal kormányzom az autót. Minden más csak átlagos meló.
Onnan tudod meg,hogy már te is középkorú vagy,hogy a gyerekeid szerint túlságosan lassan vezetsz,a szüleid szerint pedig túlságosan gyorsan.
Észrevetted már, hogy aki nálad lassabban vezet, az egy idióta, aki pedig gyorsabban, az őrült?
Csak akkor értettem meg a sebesség izgalmát, amikor főiskolára mentem, és megkaptam az első motoromat.
Az autók valóban egyre biztonságosabbak, de ha 340 km/órás sebességgel száguldasz, az sosem lesz biztonságos. Ezt már a kezdetektől fogva tudtam.
Örülnék az önvezető autók elterjedésének, mert akkor kevesebb lenne a bizonytalan autós az utakon. Rengeteg olyan vezető ül ma a volán mögött az országban, akik valamilyen szinten stresszként élik meg a közlekedést és őket kivenné a forgalomból az, ha vezetne helyettük az autójuk. Amikor zöldre váltana a lámpa elindulna az autó, lefékezne amikor kell és nem hagyna óriási követési távolságot és betudna parkolni ahova kell stb.
Annyira nem vagyok kiborulva a hazai közlekedési kultúrától, mint az általános közvélekedés. Olyanok vagyunk az autóban, mint az életben, moziban, közértben vagy egy sorbaállásnál, ez a saját kultúránk része. Ha az ember elmegy Olaszországba főleg Nápolytól délebbre, akkor kicsit felülírja azt, hogy mit gondol a magyar közlekedésről.
Mindig is érdekeltek az autók, vonzott a sebesség, a közlekedés.
Szeretem a Ferrarikat, Lamborghiniket, Maseratikat. Szeretem a precizitást és a sebességet.
Ha egy versenyen autóba ülök, olyan gyorsan megyek, ahogy csak tudok. Ennyi.
Annak érdekében, hogy gyors legyél, állandóan a határon kell autóznod. Minden körben a maximumra van szükség.
Sokan annyit látnak csak, hogy a kocsik elvisznek minket A-ból B-be, azonban nem mindegy, hogy ezalatt milyen élményben van részünk. Van különbség egy Fiat és egy Ferrari között. Nyilván szeretnék 300 km/h-s sebességgel vezetni egy Ferrarit, ám ez közúton nem megengedett.
Érzem apám DNS-ét minden egyes Ferrariban. Elképesztően büszke vagyok erre.
Ha a hercegségben autóba ülök, mindig érzem a bizsergést a testemben. Abban a környezetben a sebesség valahogy nagyobb hatással van az emberre.
Sosem lesz igazi autószerelő abból, aki nem szerelmes a masinákba!
