Ahol a férj nem becsüli az asszonyt, ott a férj a hibás, ahol az asszony nem becsüli a férjet, ott is a férj a hibás.

A hazugság hasonló a terebélyes fához, melynek satnya a gyökere, jön a zivatar, s kiszakítja tövéből.

A nőt ugyanazokkal az eszközökkel kell meghódítani, mint az ellenséget. Erővel, vakmerőséggel, hízelgéssel és ajándékokkal. De alázatossággal és könyörgéssel sem a nőt, sem az ellenséget nem tudod meghódítani.

Legtöbbször nem tudjuk, valójában mire várunk. Vannak, akik olyan állhatatosan várnak, hogy közben elmúlik az ifjúságuk, elsuhannak mellettük a lehetőségek, elszáll az életük, és nem veszik észre, hogy valami olyasmire vártak, ami mindig is ott volt körülöttük. (…) A fenébe is! Mikor kezdünk már el úgy élni, hogy megértjük az élet sürgető dübörgését? Ez itt most – ez a mi időnk, ez a mi napunk, ez a mi nemzedékünk… nem pedig a múlt valamely aranykora vagy a jövő ködös utópiája… Ez itt az időnk… akár lelkesedünk érte, akár nem. Ez itt a mi időnk még akkor is, ha gyakran kiábrándítónak, fárasztónak, unalmasnak találjuk. Ez az élet, ami nekünk adatott… és múlik, múlik… Mi a csudára várunk hát?

Hét tulajdonságáról ismerni meg a bölcset: nem beszél az előtt, ki tudomány – és korra nézve őt megelőzi, nem szakítja félbe más beszédét, nem válaszol elhamarkodva, kérdez s felel, amint illik, rendet tart a beszédben, megmondja, ha nem érti, s helyesli az igazat.

Ha én nem magamért, ki érettem?
Ha én csak magamért, mi vagyok én?
S ha nem most, hát mikor?