Megváltoztam, vénségemre. Háború nélkül már tudok élni. Szabadság nélkül nem.
Élünk egy halálosan átlagos életet, aztán összespórolunk egy hatalmas motorra valót, felpattanunk rá, és úgy érezzük, mégiscsak jó élni. Amikor ilyesmit látok, mindig nagyon elszontyolodom. És olyankor úgy találom, hogy az élet talán még annál is sokkal értelmetlenebb, mint amilyennek odáig tartottam.
A motorbiciklijére görnyedő ember csak a száguldás jelenidejűségére képes figyelni. A kormányt szorítva a múlttól-jövőtől elvágott időtöredékbe kapaszkodik, és egyszerűen kiszakad az idő folytonosságából. Nem érzékeli a mulandóságot, eksztázisba kerül. (…) Egyfajta tudatvesztéssel száguldasz: füled mellett süvít a szél, s te közben mit sem tudsz a korodról, a feleségedről, a gyerekeidről, a gondjaidról. És mondom, mindarról, ami rád vár a jövőben. Következésképpen eltűnnek életedből a kétségek, a napi félelmek. A félelem forrása ugyanis a jövőben van, s aki megszabadul a jövőtől, annak nincs félnivalója.