A tél a könyvtárazások időszaka, a könyvespolcsorok tompa csendjéé, a régi papírok és a por szagáé.
Meg kell tanulnunk, hogyan invitáljuk beljebb a telet. Jóllehet soha nem választjuk a telelést, a mikéntjét viszont igenis meg tudjuk választani.
A hétköznapi lét gyakran magányos, kilátástalan és elszigetelt. Némi vágyakozás könnyen megmagyarázható. Némi vágyakozás akár a túlélés vezérlő hangja is lehet.
A változás soha nem áll le. Csak és kizárólag a rá adott válaszra van befolyásunk.
Amikor éreztem, hogy beszippant a tél, úgy kezdtem bánni magammal, mint egy elkényeztetett kisgyerekkel: kedvességgel és szeretettel.
A növények és az állatok nem szállnak szembe a téllel: nem tesznek úgy, mintha nem is létezne, és azzal sem próbálkoznak, hogy ugyanolyan életet éljenek a hideg évszakban, amilyet a nyár folyamán. Felkészülnek. Alkalmazkodnak. Hihetetlen metamorfózison mennek keresztül, ami biztosítja a megmaradásukat. A tél olyan évszak, amikor a világtól el lehet vonulni, a szűkös készletekből a legtöbbet lehet kihozni, elképesztően hatékony tetteket lehet végrehajtani, és el lehet tűnni szem elől. De a változás természetesen bekövetkezik. A tél nem a halála, hanem az olvasztótégelye az élet ciklusának.