A hűség és az eredményesség nem elég, titoktartásra, megbízhatóságra és józanságra is szükség van. Amikor embereinket nem ismertük eléggé, vagy nem próbáltuk ki őket, megbíztuk igen eredményesen működő titkosszolgálatunkat, hogy végezze el a szükséges vizsgálatot. Az egész személyi törzsemet, anélkül, hogy az illetőknek tudomása lett volna róla, heteken keresztül vizsgálták és ellenőrizték. Túl nagy kérdések forogtak kockán ahhoz, hogy a véletlenre bízzuk őket.
Semmi sem támaszt nehézségeket a szövetségesek között oly gyakran és oly könnyen, mint a felesleges beszéd – különösen, amikor az egyik lekicsinyli a másikat.
Rájöttem arra, hogy a parancsnokok kiválasztását, még háborúban is, gyakran csak felületes benyomások és általánosan elfogadott mértékek irányítják, és az embereket néha semmi más nem befolyásolja, mint egyszerűen a viselkedés. Azt is megtanultam, hogy csapatparancsnokokat, tekintet nélkül a kisebb hibákra, olyan emberek közül kell kiválasztani, akik a harctéri szolgálatot minden másnál többre becsülik.
Nagyon is jól ismertem Pattont, tudtam, hogy szereti hallgatóságát elképeszteni fantasztikus kijelentéseivel. Sokan, akik azt hitték, hogy jól ismerik, sosem jutottak túl a látványos külsőségeknek azon a burkán, amellyel állandóan és gondosan körülvette magát. De lényegében éles elméjű katonai vezető volt, aki állandóan kivívta alárendeltjei tiszteletét. Kora ifjúságától kezdve egyetlen célja volt, hogy sikeres harctéri parancsnok legyen. Emiatt a hadtörténet szenvedélyes olvasója volt, és a múlt nagy hadvezérei voltak példaképei.
Mindent örökítsetek meg, szedjétek össze a filmeket, szedjétek össze a tanúkat, mert egyszer eljön majd a nap, amikor feláll valami rohadék, és azt mondja, hogy mindez meg sem történt.
(Eisenhower a holokausztról)
Ha teljes biztonságra vágysz, menj börtönbe. Ott meglesz minden, étel, ruha, orvosi ellátás. Csak egy valami nem, szabadság.
Az a nép, amely többre becsüli kiváltságosságát, mint elveit, hamarosan mindkettőt elveszti.
Az emberek békét akarnak. Olyannyira, hogy a Kormánynak nemsokára jobb lesz eltűnnie az útból és hagyni, hogy megkapják.
Entellektüel az az ember, aki túl sok szóval ír le valamit, amiről túl keveset tud.
Nincs még egy olyan tragédia az életben, mint egy gyermek halála. A dolgok sosem jönnek úgy rendbe megint, mint azelőtt.
Nem lehet úgy vezetni, hogy ütöd az emberek fejét – az tettlegesség, nem vezetés.
A csatára való felkészülés során meggyőződhettem arról, hogy a tervezés létfontosságú, ám a tervek haszontalanok.
A béke megvalósítására hivatott emberek feladata, hogy olyan feltételeket teremtsenek, hogy a fasiszta fenevad soha többé ne emelhesse fel a fejét.
Ennyire még soha nem álltak úgy a dolgok a történelem során, mint most.
A motiváció az, amikor ráveszed az embereket, hogy tegyék, amit te akarsz, és gondolják azt, hogy ők akarják.