A skót whisky olyan ital, amit nem egyből kedvel meg az ember. De ha él vele egy ideig, egyszer csak elkezd hatni a varázsa. Egyfajta különleges melegséget ad, ami a bourbonben nincs meg.
Megjelent Victor, kezében egy borosüveggel.
– Van borom, de sehol egy dugóhúzó…
– Istenem! – sóhajtottam.
Amatőr alkoholista.
– Mivel foglalkozol?
– Semmivel. Iszom. Felváltva.
Az a probléma azzal, hogy ha valaki alkoholista, hogy általában alkoholistákat ismer.
– Csak a harmadik italomnál tartok.
– Mi lesz a negyedik után?
– Semmi, megiszom az ötödiket.
Csak nézzetek föl, nézzetek föl! Isten ott van fönt egy hatos karton Tuborggal.
Ha az embernek beszélő mája lenne, bezárnának a detoxikálók.
Életemben először fordult elő, hogy a közönség megértette a verseimet. Ez ki is józanított, úgyhogy innom kellett még.
Miközben ezt írom, szúnyogokkal hadakozom, igaz, az átlaghoz képest engem kevesebbszer támadnak meg. A vérem alkoholtartalmától megtorpannak, azok viszont, amelyek mégis megcsípnek, énekelve repülnek el.
Kihúztam a jobb fölső fiókot, kivettem a vodkásüveget, és tudomásul vettem egy italt.
– Vajon van olyan ember, aki megérti az alkoholistákat?
– Az alkoholisták.
Jólesett berúgni. Úgy döntöttem, hogy attól fogva mindig szívesen rúgok majd be. Mert így megszűnt létezni, ami addig nyilvánvaló volt, és arra gondoltam, hogy ha elégszer tudok elmenekülni a nyilvánvaló elől, akkor én sem leszek az.
Úgy három vagy négy napig ittam egyfolytában. Egyszerűen nem tudtam rávenni magam, hogy elolvassam az álláshirdetéseket. A gondolatát sem tudtam elviselni, hogy ott ülök valakivel szemben egy íróasztalnál, és azt magyarázom neki, hogy alkalmas vagyok a munkára. Egészen őszintén rémületbe ejtett az élet: hogy mi mindent kell megtennie egy embernek csak hogy enni, aludni, ruházkodni tudjon. Így inkább ágyban maradtam és ittam. Mikor az ember iszik, a világ ugyan ott van körülötte, de legalább egy kis időre elengedi az ember torkát.
– Sokat írsz a könyveidben az ivásról. Szerinted neked segít az ivás az írásban?
– Nem. Én történetesen csak egy alkoholista vagyok, aki azért lett író, hogy ráérjen délben felkelni.
Ez a baj az ivással, gondoltam, ahogy egy újabb italt töltöttem magamnak. Ha valami rossz történik, iszol, hogy elfeledd; ha valami jó történik, iszol, hogy megünnepeld; és ha semmi sem történik, iszol, hogy valami történjen.
A pia felemel engem. Anélkül átlagos vagyok. És én nem akarok átlagos lenni. Nehéz annak lenni.
.aztán nyúltam
az üvegért
nem voltam
gyenge
éppen hogy
erős:
ahogy megittam
azt a nagyszerű
kortyot
aztán letettem
az üveget:
mindenki
másképp
kerekedik felül
az életen.
Őszintén rémületbe ejtett az élet: hogy mi mindent kell megtennie egy embernek, csak hogy enni, aludni, ruházkodni tudjon. Így inkább ágyban maradtam és ittam. Mikor az ember iszik, a világ ugyanott van körülötte, de legalább egy kis időre elengedi az ember torkát.
