Volt ez a két kissrác, Ian és Taylor, akik nemrégiben haltak meg rákban, és miközben forgattunk, kapcsolatba léptek velem. Mindketten végső stádiumban voltak, és a szüleik elmesélték, hogy még addig mindenképpen ki akarnak tartani, amíg ezt a filmet be nem mutatják. Ha most visszagondolok, eszembe jut, hogy gyerekként én magam is hogy vártam a karácsonyt, vagy a szülinapomat, hogy kipróbálhassak egy játékot vagy egy videojátékot, tényleg csak azért a pillanatért éltem. Szóval lélekben újra gyerekké váltam, csak hogy megtapasztaljam, mennyire várta ez a két kissrác ezt a filmet.
Gyerekként nem voltam képregényrajongó. Olvastam néhányat közülük, de nem gyűjtöttem őket.
Az egyik első dolog, amit színészként megtanultam: „Ne ítéld meg a karaktert!”