Nagyon szeretem, amikor olyan történetekkel találkozom, melyekben én vagyok a motiváció. Hadd meséljek el egyet: utolsó nap a Muscle Beach-en, odajött hozzám egy srác és elmondta, hogy egy balesetből való felépüléséhez a „Mindig állj fel!” című videóm adott erőt neki, melynek hatására eldöntötte, hogy újra megtanul járni és edzeni is fog. Ez az, amiért igazán megéri mindezt csinálni.
Bohos Kornél
4 idézet
magyar testépítő
Egy szerencsétlenül kivitelezett lábtolózás közben, mindkét lábam eltört, majd egy évig ágyban feküdtem. Mindez kellett ahhoz, hogy most itt lehessek. Amikor eltörtem a lábamat, azt mondták az orvosok, hogy soha többé nem fogok tudni sportolni, felejtsem el, örüljek, ha lábra tudok majd állni. Aztán 9 hónap elteltével, megtanultam újra járni, rá 1 hónapra pedig már elkezdtem edzeni is. Emlékszem eleinte két mankóval mentem az edzőterembe, majd a lábtörésem után 1,5 évvel már a világbajnokságra készültem, akkor kerestem meg Kathi Bélát, a legjobbat, aki akkor még aktív sportoló volt. Hát így kezdődött a mi barátságunk.
Úgy gondolom, hogy a versenyzésből én elsősorban nem a hírnevet és az érmeket profitáltam, hanem azt a rajongótábort, mely lehetővé tette, hogy a debreceni teremben 15 mázsa kutyatápot gyűjthessünk össze két hét alatt. Így az évek távlatából, amikor ránézek a serlegekre, már nem érzek különösebb örömet, viszont amikor a gyűjtés napján hajnalban ránéztem arra a hatalmas halom állateledelre, ami összegyűlt, az viszont nagyon jó érzés volt.
Amikor fiatal voltam, akkoriban jöttek be az Arnoldos filmek, és mint mindenki más, én is izmos szerettem volna lenni. Nincs csúcsgenetikám, nem volt jó hátterem sem. Emlékszem, az első edzőtermembe még saját kezűleg hegesztettem az első kondigépeimet. Sok munka volt, hosszú út vezetett idáig, de ez bárki számára elérhető, csak akarni kell. Kitartás kell hozzá és egy cél, illetve tudnod kell azt, hogy most hol tartasz és hová szeretnél eljutni.
Motivációs idézetek edzéshez, Sport idézetek, Testépítés idézetek