Az egyik dolog, amit a ’November Rain’ érdes énekhangzásában szeretek az az, hogy bárki azt gondolhatja, hogy ő is tudná ezt ugyanígy, vagy még jobban. Éppen ezért sokkal jobban magukénak érzik azt.
Zene idézetek
Emlékszem, a két kisöcsém és én egy kis hálószobán osztoztunk. Én egy matracon feküdtem a földön, míg ők az emeletes ágyban aludtak. Volt egy fülhallgatóm, amivel késő este mindenféle furcsa zenét hallgattam, amit nappal nem játszottak a rádiók. Leginkább ez volt az, ami meghatározta később a zenei ízlésemet.
A legjobb rock and roll zenék egyfajta felfokozott energiát – dühöt – rejtenek magukban, akár lemezen, akár a színpadon. Vagyis a rock and roll csak akkor rock and roll, ha nem biztonságos. Tudod, az egyik dolog, amit utálok, az az, amivé a rock and roll sok ember kezében vált: a pop biztonságos, életképes eszközévé. Ó, ez elkerülhetetlen, gondolom, de én nem szeretem ezt a fajta zenét. A rock and roll – a legjobb fajta, vagyis az igazi – mindig pimasz. Ez az oka a punknak. Úgy értem, miről szólt a punk? Erőszak és energia – és valójában ez az, amiről a rock and roll szól. És így elkerülhetetlen, hogy a közönséget felbolygassa a düh, amit éreznek. Ha ez a düh kiárad az utcára, az nem vicces másoknak. De ha ez egy koncertteremben marad, és néhány szék összetörik, az én véleményem akkor és most is az, hogy na és? De az igazság az, hogy nem szeretem, ha emberek megsérülnek.
Sokszor elmondtam már, és nem is rosszból mondom, hogy a magyar poppiacra nem volt nehéz betörni. Ha az a tökéletes popzene, ami gyönyörűen szól, van jelentéstartalma, megindítja az embert, és persze tele van dallamtapadással, akkor ezen a 10-es skálán a magyar mainstream popzene max. egy hármast hoz.










