Én nem hívlak, Te akarsz jönni,
Ma még könnyű, szokott a bánat,
Tán nem ölne meg a búcsúzás,
Ma még irgalommal kívánlak.
Hirdetni fogod: te akartad
S mindent, mi történt, te akartál
S hogy nálam is hatalmasabb vagy
S a Halálnál.
Hogy minden voltál, ugye jól tudod
És hogy semmim sem, ugye bűn az átok?
Tied volt a kivánt és teljes Élet,
Enyém száraz száj, éhség, harc és vércsepp.
Feddj meg búsan, hogy én rossz, elveszett
Szegény ördög csak későn találtam meg
Te becéző, simogató kezed.
Ha nem ölelsz, falsz, engem vernek
a fák, a hegyek, a habok.
Én ugy szeretlek, mint a gyermek
s épp olyan kegyetlen vagyok:
hol fényben fürdesz, azt a termet
elsötétítem – meghalok.
Tudod, szivem mily kisgyerek –
ne viszonozd a tagadásom;
ne vakítsd meg a lelkemet,
néha engedd, hogy mennybe lásson.
Kinek mindegy volt már a kín,
hisz gondjaid magamra vettem,
az árnyékvilág árkain
most már te őrködj énfelettem.
Amióta megláttalak,
Illatosabb a mező
És azóta tövis nélkül
Áll a büszke rózsatő.
Megőrized-e lángvirágom,
mit kezem szivedre tűz?
Heve: nyaram, s ő nyíló berkem:
gyomnyi fekete tűz.
Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S lelkemben halkal fuvoláz a vágy.
Ne engedd, hogy vágyakozva senyvedjek,
mint aki elfelejtett Téged.
TAVASZ virít, s száz rózsa nő
Orcádnak Édenében,
S szemed kerűletében
Május mosolygó napja jő.
Most azon muszáj elmerengnem:
hogyha te nem szeretnél engem,
kiolthatnám drága szenem,
lehunyhatnám fáradt szemem.
Lehetek vicces, ha akarod, vagy komoly, okos, babonás, bátor vagy táncos lábú. Olyan, amilyet akarsz. Csak mondd ki, és teljesül a kívánságod.
Ha egyszer boldogtalan leszel a hegyek között, ha egyszer vissza kívánsz jönni, vár a Balaton, s mindig várlak én.
Ne emlékezz rám
holnap, gondolj rám kicsit
ma, ha kérhetem.
Szeretve, szerettetve:
így vagy életem kedve.
Nyugalmam jóban rosszban
nyugodjék te karodban.
Hirdesse minden, mennyire szeretlek;
föld, ég, virág, amire lépsz: a fű!
Egy pillanatra sem szabad feledned,
mert ez az érzés örökéletű.