Tapasztalaton alapuló meggyőződésem, hogy akinek a szíve tiszta, az minden bajban talál segítőtársakat.
Töltsék el a szivünk száz ég gyönyörei,
Nem boldog, míg titkát nem tudja valaki.
A kölcsönös tisztelet legmagasabb rendű kifejeződési formája két ember között: a barátság. És ahol a szerelem felüti a fejét, ott meghal a barátság.
Barátunkat akkor próbálhatjuk ki leginkább, midőn komoly segítségre és jelentős áldozatokra szorulunk, valamint valamely bennünket ért szerencsétlenség pillanatában.
Avval még senki el nem veszítette barátját, hogy kölcsönt megtagadott tőle: avval viszont inkább, hogy megadta neki.
Egy megerőltető nap végén bármit elviselhetővé tesz, ha az ember kidőlhet a nevetéstől egy baráttal.
Az igaz barátság olyan, mint a ballagási öltöny: ahogy múlnak az évek, egyre szorosabb.
A ballagásunkon mindenki zokogott bánatában, hogy most mi lesz velünk és ezekkel az örök barátságokkal. Én is sírtam, de én örömömben.
Léteznek olyan barátságok, amelyek a rokonszenvből táplálkoznak, abból a kívánságból, hogy a másiknak jó legyen.
Van, aki nem ismeri be, de valójában a barátság a szerelem legnormálisabb formája.
Szeretni annyit tesz, mint azt kívánni másnak, ami véleményünk szerint jó, mégpedig az ő kedvéért és nem a sajátunkért, és erőinknek megfelelően törekedni megtenni e jót. A barát ugyanis szerető és szeretett egy személyben. Barátoknak azok tartják magukat, akik megítélésük szerint így viszonyulnak egymáshoz. Ha ez így van, biztosan barátunk az, aki együtt örül velünk szerencsénkben, és együtt szomorkodik velünk bánatunkban, s nem másért, hanem miattunk.
Amikor az ember a másiknak a létezését kívánja, annak és nem önmagának az érdekében; és ha javai nincsenek, az életét kínálja neki – ez minősül a legmagasabb rendű barátnak.
Az erkölcsileg fogyatékos emberek barátsága mindig rossz irányt vesz: állhatatlanok lévén, gonosz cselekedetekre szövetkeznek, s így gonoszokká válnak, mert egymáshoz hasonlókká lesznek; viszont a becsületes emberek barátsága erkölcsös marad, s a társas együttélés által egyre erősebbé lesz. S így nyilván jobbakká is lesznek, tevékenységük és egymás folytonos figyelmeztetése által: mintegy lemintázzák magukban azt, amit egymásban kedvükre valónak látnak; innen van ez a mondás: „nemes lelkű embertől csak nemes dolgokat tanulhatsz”.
Ha nem valami más dolog miatt örülünk, hanem azért, mert a barátunk örül, az a barátság egyik jele.
Minden erőnk megfeszítésével kerülnünk kell a gonoszságot, s arra kell törekednünk, hogy becsületesek legyünk, mert így nemcsak önmagunkkal szemben viselkedhetünk baráti érzülettel, hanem másnak is barátjává lehetünk.
A legszilárdabb, legtartósabb és legszebb a derekas emberek barátsága, ami természetesen az erényen és a jón alapul. Az erény ugyanis, amin a barátság alapul, változatlan, nyilvánvaló tehát, hogy az ilyen barátság is változatlan marad.