Uram, teremtőm, egy banya! Ilyen rusnya teremtés még a kalendáriumba sincsen…
Indul a bakterház
magyar vígjáték (1979)
De szép színe van kendnek. Olyan szép sárga. Tudja már mire gondolok.
– Mit tátod a szádat, fülesbagoly? Tán süket vagy? Zsivány!
– Mán megengeggyen, nénémasszony, egy kicsit nagyothallok, mivel most éppen eszek. Teccik látni, milyen szépen mozog a fülem?
Tökéletesen boldog lettem vóna, ha a Jóisten elfelejt pásztort teremteni. Ezek rontották meg az én életemet… Hosszú órákat töltöttem el néha gyászos futással, hogy megmeneküljek a büntetés elől, ami forintokra is rúghatott vóna, ha megfognak. A daganatok valósággal burjánzottak a fejemen, mert aki tehette, rögtön a fejemre ütött. A dolgok minden szerencsés legeltetés után úgy alakultak, hogy szaladtam, ahogy csak bírtam. Én a tehenet ütöttem, a paraszt meg engem.
Tudom én jól, az a baja a világnak, hogy nem a tehénpásztorok kormányoznak.
Nem vót énnekem semmi sürgős dógom az életembe, mégis annyit futkároztam, hogy ne tovább. Ez a mi ténsasszonyunk olyan fürge lett a nagy tragédia óta, hogy mindennap körülkergetett az istállón. Komolyan féltem, hogy beszorít valamelyik sarokba, és szétveri a tudományt a fejemben.
-Te, Bendegúz! Mé’ nem mondtad meg, hogy mit üzent a lókereskerő úr?
-Úgy gondótam nem olyan sürgős a dolog, mer’ hun van még karácsony?
Én mindig is jó szándékú gyerek voltam, csak mire a szándékom végére értem, rossz lett.
