Óvakodjál a szomorúságtól. A szomorúság bűn. Az ember örömét leli a bánatában, aztán mikor a bánat elmúlt, ott áll elbutultan, mert minden értékes erejét rápazarolta a búbánatára. Akkor aztán szánja-bánja, csakhogy már későn.
Végül minden álom megtalálja a maga formáját: minden szomjúság számára van hullám, minden szív számára szerelem.
A jövő nyugtalanít, a múlt fogva tart, ezért a jelent elmulasztjuk.
Nem, nem hiszem, hogy a boldogság lehetséges, a nyugalom azonban igen. Ezért távol tartom magamat mindentől, ami idegesít.
A túlzott beszéd közepes érzelmeket takargat, mintha a lélek teljessége olykor nem a legüresebb metafórákban áradna széjjel, mert hisz soha senki se képes pontos mértéket adni vágyainak, éppúgy nem, mint eszméinek vagy mint fájdalmainak, mivel az emberi beszéd csak afféle repedt üst, amelyből jó, ha medvetáncoltató melódiákat tudunk kicsalni, amikor a csillagokat szeretnénk velük megríkatni.
Semmi sem oly megalázó, mint amikor azt kell látnunk, hogy a butáknak sikerül, amiben mi kudarcot vallunk.
