Senki se keresztelte el a halottak napját a szeretet ünnepének. Ez az elnevezés a karácsonyt illeti – és joggal. Ám valójában a halottak napja is a szeretet ünnepe. Azé az érzésé, amelyet nem tud eltiporni, nem tud megsemmisíteni maga a halál – az enyészet sem.
Halottak napja – a békességé. Az élőké. Hiszen azok, akik ha le is hunyták szemüket, de szeretetünkben megmaradtak – nem haltak meg. Bennünk élnek tovább.
Matatok a régi emlékek között, és balga, önző módon persze azt keresgélem, hogy mi jutott nekem ebből a húsz esztendőből. És azt még, hogy miért nem ereszt el az emlékek hóesése, miért havaz be teljesen, miért nem szabadulhatok?
És vajon mezbe bújva, neves fővárosi csapatok ellen pályára lépve mitől félnének azok, akiknek legkedvesebb nyári játszópajtásuk az életveszély volt?