Nálad a víz, nálam a szél.
Elpusztulhat minden, ha mindez összeér,
Mégis vízért sír a szél.
Bármit mondasz, magadról beszélsz.
Uralkodsz és elítélsz még úgy is, ha dicsérsz.
Bárki szól, csak részigazságokról szónokol.
Tudod, a pokolban bírónak lenni, hát, az is csak pokol.
Jól nézz a tükörbe, és szenvedj még,
lelkem úgy kíván szeretni, mint a tiéd.
Mindenki szorítja a félelmét,
de a könnyebb út visz az őrület felé.
Akit nem szeretünk, azt magunkkal, akit meg nagyon, azzal magunkat bántjuk.
Kell a társ két nagy szemmel,
ha másért nem, csak, hogy kivegye azt a golyót,
s a folyód keskeny medrét az útba vájja,
és veled lépjen a sárba,
s ha kell, hát szóljon rád, ha szöknél,
egyik más világ sem jobb ennél.
Az ünnep csak úgy szép, ha képes vagyok szeretni még,
mert nincs karácsony, ha magam bezárom, és nem teszem ki eléd.
A sors most szerelmet adna,
ideje szót fogadni,
Nézd, aki többet ígér,
annál biztosan nincs is semmi.
Nem figyel a szépre most senki.
A légbe szagol, és úgy meghajol
Az olajos, vérbő étek előtt,
Mintha nem is lenne halál.
A Mennyben számomra nincs hely még,
mer` oda nem elég ilyen kis végzettség!
Bár jó barátom a főnök rég,
túl alacsony vagyok, és távol az ég…!
Ha majd télbe ájulsz, mint az útszéli fák,
Te is állva és büszkén csináld!
Azt a néhány kis ráncot, amit én tehettem rád,
Nagyon köszönöm!
Tőlük lettél pont ilyen szép!