Inni úgy érdemes, ha az ember tisztán kezdi, így módodban áll ténylegesen átélni, ahogy az alkohol szétárad a sejtjeidben, ahogy lassan-lassan megenyhülsz a világ iránt, és kezded más színben látni. Ez az italozás igazán értékes, felemelő állapota, illik is fölismerni a pillanatot, amikor arra a napra abba kell hagyni.
Aki érzéketlen mások gondjával szemben, előbb-utóbb közönyössé válik övéi iránt is. Lássuk be, a magyar politikai érzék a kiegyezést követően – amikor erre úgyszólván utolsó esély kínálkozott – nem tudott kezelni sorsdöntő kérdéseket: a nemzetiségek gondja iránt közönyösen, ha nem éppen gőggel és ignoranciával viseltetett, elmondható, hogy ezernyolcszáznegyvennyolctól fogva ez a magatartás egyenesen vezetett a nagy trianoni trancsírozáshoz. A méltatlan eljárás földolgozása pedig rettenetes teher, kétségtelenül meghaladja a nemzet lelki erejét.
Hagyjuk most Kolozsvárt, de ott van például Nagyvárad, bárhonnan is nézzük, évszázados múltú, klasszikus magyar település volt a döntés idején, földrajzi fekvése folytán soha nem is lehetett része a történelmi Erdélynek, akkor pedig hogy a fészkes fenébe került nyolc kilométerrel odébb, egy újonnan kijelölt határ túloldalára? Úgy néz ki, csak úgy, merő kiszúrásból. De négyszáz kilométerrel odébb, Kézdivásárhely is évszázados magyar település mind a mai napig, eközben túl esik egy másik ország geográfiai középpontján. És mégis, mivelhogy bánatában vagy a furdaló lelkiismeret hatására az akkori neves döntnökök egyike sem szúrta tökön magát, és nem létezik sem erő, sem mód, sem szándék, amely itt igazságot tehetne és enyhítene a döntés szigorán, már csak méltóságunk érdekében olyan fölemelő volna túl lenni végre minden szinten ezen a megpróbáltatáson. Úgy érzem, egy nemzet nagykorúsága ott kezdődik, amikor megújulva túl bír lépni kudarcain, veszteségein. Az örökös panaszkodás nem indít meg senkit, a végén az egészből csak a szánalmas látvány marad. Ady háborgásaiból indultunk ki, pedig ő még csak a Trianon előtti állapotokat ismerte.
Budapest jócskán túl van a hőskorán, amikor falai közül a polgári életforma könnyed biztonsága, hangulata áradt. Megihlette például Molnár Ferencet, Krúdyt, de azok más idők voltak. Kihalt az a polgárság, ami Budapestet jelentette, amint kilépek az utcára, idegenség vesz körül. Ez már a beköltözöttek Budapestje, azoké, akik itt laknak, de már nem érzik magukénak a várost.