238 idézet
Az embereknek van egy elképzelésük rólam, aminek köze nincs a valósághoz. Ez nem egy jó dolog. Én ugyanolyan színész vagyok, mint az összes többi. Amikor elvállalok egy-egy filmet, még olyan gondolataim is vannak, hogy bármely más kollégám jobb lenne a szerepre. A forgatásokon minden miatt aggódom. Hogy meg tudom-e csinálni, hogy jó vagyok-e, de amikor a rendező elkiáltja magát, hogy „felvétel”, akkor szerencsére az összes aggodalmam eltűnik.
Nem az a színész vagyok, aki a haláláig fog dolgozni. Nem, én nem ezért kezdtem el a szakmát. Volt időszak, amikor karrierista voltam, amikor fontos volt, hogy középpontban legyek, de már nem fontos. Most azt érzem, hogy nem kell mindig ott lennem a dolgok sűrűjében.
A lehető legjobb színész akartam lenni. Rengeteget dolgoztam azon, hogy elsajátítsam a mesterséget.
Soha nem tartottam magam cowboynak, mert nem voltam az. De amikor magamra öltöttem a cowboy ruhát- és felszerelést, sikerült meggyőznöm az embereket, hogy az vagyok.
Emlékszem egy filmre, ahol egy férfi rendező állandóan ruhapróbára vitt. És annyira nyilvánvaló volt, hogy ez a sze*ualitásommal volt kapcsolatos, és azzal, hogy mennyire vagyok b*sznivaló a filmben. Amikor a pályát kezdem, ez normálisnak számított
Színésznőként átélhetem, hogy milyen nevetségesen túlfizetettek is vagyunk mi ott Hollywoodban.
Az ördög ügyvédje forgatókönyvének elolvasása után nagyon szerettem volna megkapni a szerepet, de a rendező hallani sem akart rólam, mert nem tudta elképzelni, hogy hiteles tudnék lenni a mellőzött és lelkileg meggyötört feleség szerepében. „Miből gondolod, hogy az emberek elhinnék, hogy Keanu Reeves egy másik nő után ácsingózik, amikor olyan nő várja otthon, mint te?” – kérdezte. Mire én csak azt mondtam, hogy azért a férfiak nem így működnek. Akármilyen szép is vagy, mindig jöhet egy másik, aki szebb vagy izgalmasabb nálad. Ennek ellenére nagyon sok győzködés és próbafelvétel kellett hozzá, hogy meggyőzzem. Örültem a szerepnek, és a mai napig szeretem a filmet. Látom ugyan a hibáit, de a segítségével be tudtam bizonyítani, hogy többre is képes vagyok. Ezek után pedig már tudatosan kerestem az ilyen szerepeket.
Csak akkor mondok igent egy szerepre, ha maximálisan megbízom a rendezőben és tudom, hogy én is 110%-ot tudok nyújtani a szerepben. Persze, még így is lehet, hogy vitatható a végeredmény, mert a színpaddal ellentétben a filmnél minden a te irányításodon kívül van.
Én nem hiszek abban, hogy megkínzott léleknek kell ahhoz lenned, hogy igazán hitelesen tudj megkínzott lelkeket játszani. Azt hiszem, sok sötét dolgot fel tudunk venni anélkül, hogy azonosulnánk vele.
Én nem akarok olyan színész lenni, aki utólag azon bánkódik, hogy bárcsak megpróbálta volna ezt vagy azt. De ott van egy másik példa is: Al Pacino, akit mindig is nagyon nagyra tartottam. Közös munkánk közben láttam, hogy mennyire pocsék tud lenni. Nem akartam hinni a szememnek, hogy egy ilyen nagy színész ilyen dolgokat csinál, de addig-addig próbálta, míg végre sikerült egészen odatennie magát. Ez az, ami valóban naggyá teszi a legnagyobbakat. Az, hogy mindent beleadnak, és mindent megpróbálnak, mert tényleg csak a gyakorlatban derül ki, hogy működik-e valami, vagy sem. Érezned kell, hogy képes vagy rá, ugyanakkor nem szabad attól sem félned, hogy időnként belebuksz.
Én Los Angelesbe is modellként jutottam el. Aztán egyik nap a bankban egy férfi odajött hozzám, azzal hogy ő „manager” és ha érdekel a színészi pálya, akkor bátran keressem meg. Elraktam a névjegyét a kesztyűtartómba, és boldogan rohantam haza elújságolni a barátnőmnek, hogy mi történet. Mire ő „Jó reggelt drágám! Ideje felébredned! Ez itt Hollywood! Itt mindenki »manager«.” Így aztán a névjegy maradt a kesztyűtartóban, de mégis megmozdított bennem valamit, mert elkezdtem színitanodába járni, és elsajátítani a színészi technikát, megtanulni a gesztusokat, ami annyira különbözött a modellségtől. Ott ugyanis a lencsén keresztül látod magad, míg a színészetnél el kell felejtened a kamerát. Ráadásul a színészetben a test sokkal nagyobb szerepet kap a kifejezésben, ami nagyon hasonlatos a baletthez. Sosem értettem azokat, akik számára a színészi tréning csak a szöveg ismétléséből áll, ezeket az órákat nem is igazán kedveltem, mert minél többet ismételsz egy sort, annál üresebbé válik, mint a tehén, amit addig fejnek, míg ki nem szárad.
A 18 éves önmagam még valószínűleg valahol egy tengerparton pofozgatja magát, mert nem akarja elhinni az egészet. Amikor a Karate kölyök forgatókönyvét először olvastam, meg voltam róla győződve, hogy soha nem kapom meg ezt a szerepet. Neki fekete öve volt, én nem tudtam karatézni. Johnny egy motorosbanda vezetője volt, én azt se tudtam, hogy kell felülni egy motorra. Egy olyan srácról volt szó, aki sűrűn gonoszkodott másokkal, míg nekem az utolsó munkám egy tejreklám volt talán. Úgy gondoltam, hogy sosem fogják meglátni bennem a bandázós, verekedős fiút.
A Kilmer-örökség utolsó maradványaként villámgyorsan tudtam lőni és újra tölteni a fegyvereket, amelyeket a képtelen álmokat hajszoló emberek használtak a valódi vadnyugaton. Több forrásból is hallottam, hogy a pensacolai haditengerészeti kiképző központban demonstrációs céllal szokták bemutatni a Szemtől szemben nagy tűzharcát, amelyben szinte folyamatosan tüzelek ezzel a félelmetes karabéllyal, és a kötelező szintidőnél gyorsabban cserélek benne tárat, sok aktív katonát is felülmúlva.
Marlon Brando mindig kedélyes volt a munka során. Esténként viszont csendben gyászolta magánélete tragédiáit. Néha behívott magához, hogy együtt üldögéljünk. Megkért, hogy olvassak neki verseket. Lehetett Yeats vagy Walt Whitman vagy akár egy Shakespeare-szonett. Nem számított. Csak szép nyelvezetet akart hallani.
Egyesek azt terjesztették, hogy drogok segítségével próbáltam beleélni magamat Jim lelkiállapotába. Épp az ellenkezője történt. Teljesen tiszta voltam, napi tizenöt kilométert kocogtam. Jim zavaros elméjébe csak teljesen tiszta fejjel lehetett belépni. Napközben testedzés, esténként Morrison zenéje, ez volt a napirendem.
Nincs semmi, amit megbántam volna, de van két-három olyan munka, amelyek, ha elvállalod azokat az akciófilmeket, biztosítanak számodra egy bizonyos globális státuszt. Közhely, de van benne igazság: ha egyszer sztár vagy, mindig sztár maradsz – csak a szint kérdéses. Voltam néhány nagy és csodálatos filmben, és sok sikert élvezhettem, de valahogy mégsem sikerült bebiztosítanom azt a pozíciót.
Az első színészi munkám véletlenül jött: egy barátom nem tudott megjelenni egy egyetemi darabban.
A problémás családokból elég sok jó színész került már ki.
Jónak tűnt ez a beállítás, de amint a kamera leállt, Jürgen Prochnow felugrik, üvölteni kezd, letépi magáról ezt a bigyót, és kirohan a díszletből. A lakókocsijához ment, és piszkosul nem hajlandó kijönni, úgy felment benne a pumpa.
Frank jó ember, akik ismerik, mind azt mondták nekem, hogy egyáltalán nem olyan, mint Bob, de Bob mégis ott volt benne. Az arca, a haja – az egész lénye tökéletes volt Bob számára, és ő értette is Bob karakterét.
