A mai világbajnokságban Lewis Hamilton és a többi fő esélyes 22 versenyen szerepel, de csak a Formula-1-ben. Nem túraautóznak mellette, nem mennek GT-ben, IndyCarban, Can-Amben. A nyomás manapság kisebb. Természetesen bejárnak a gyárba és szimulátoroznak, de ez nem ugyanaz. Más világ.
Egy dolgot megígérhetek: ha 20 év múlva visszatekintek a sportra, egyetlen fiatal versenyzőt sem fogok leszólni, aki áttörést és sikereket ér el. Mert szerintem idősebb versenyzőként mindannyiunknak felelőssége, hogy fényt mutassunk és bátorítást adjunk nekik. Jönni fog ugyanis valaki, legyen az akár Max Verstappen, akár valaki más, aki célba veszi az én rekordjaimat is. Teljesen hibás hozzáállás abban bízni, hogy nem dönti azokat meg senki. Ehelyett biztatnunk kell majd ezeket a versenyzőket, hogy a bennük lakozó teljes potenciált ki tudják aknázni. Ha pedig ez azt eredményezi, hogy felülírják a rekordjainkat, az elképesztő lesz.
Minden sportban gyakori beszédtéma, hogy ki minden idők legjobbja, de szerintem szinte lehetetlen összehasonlítani az egyéneket. Nem is csak a különböző korok miatt, hanem azért, mert emberként is fejlődünk. Én egyáltalán nem tartom fontosnak egymás méregetését. Ami számomra fontos, az az utazás: büszke vagyok arra, hogy az itt eltöltött időm alatt mi mindenre voltam képes, mi mindenen mentem keresztül. Ezalatt rengeteg hibát is elkövettem, de ilyen az élet – mindannyian hibázunk.
Tény, hogy elbuktam, hiszen az volt a küldetésem, a célom, hogy világbajnokságot nyerek a Ferrarival. Elbuktam, hiszen ez nem sikerült. Voltak dolgok, amiket jobban is csinálhattam volna, dolgok, amiket talán már korábban is észrevehettem volna, harcok, amikbe talán nem kellett volna beleállnom. Ugyanakkor minden, ami történt, hozzájárult, hogy az legyek, aki most vagyok
Az az általános vélekedés, hogy a győzelem a versenyző érdeme, a vereség viszont az autó hibája. A versenyzésben az egyik legnehezebb dolog megtanulni, hogy győzni és veszíteni is együtt, csapatként kell. Ha valaki eljut erre a szintre, az máris fél sikernek számít.
A külvilág mindig csak a versenyzőkről beszél, de a szenvedély az egész csapatban ugyanolyan nagy kell hogy legyen – és ez az autóversenyzés világára általánosan vonatkozik, nem csak az F1-re.
Amikor elhagytam az F1-et, a barátaim azt mondták: végre lesz időd azt csinálni, amit csak akarsz. Én viszont versenyezni akarok, folytatni a versenyzést. És ezt túlságosan is akarom ahhoz, hogy abbahagyjam. Nem tudom, mi van az ajtó túloldalán, és bár nem is ijeszt meg, de még nem állok készen arra, hogy megnézzem. Szükségem van arra, hogy kormányt ragadjak minden második héten
Szerintem azért maradtam ilyen sokáig az F1-ben – és akartam maradni –, mert folyamatosan változik. Minden azon múlik, hogy akarsz és tudsz-e újat tanulni. Ez különbözteti meg a többi sportágtól, a Forma–1 mindig változik. Ahogy a csomagod teljesítménye, valamint az ellenfeleid is. Én ezért akartam minden évben még többet belőle.
Nem voltam jobb versenyző, mint az ellenfeleim, de sokkal többet gondolkodtam rajta, mit kellene tennem, hogyan változtathatnék a vezetői stílusomon, miként fejlődhetnék annak érdekében, hogy legyőzzem a többieket.
Sajnos én egy évvel lecsúsztam a Magyar Nagydíjról: akkor rendezték az elsőt, amikor én éppen befejeztem a pályafutásomat. Pedig káprázatos futam! A pálya nehéz vonalvezetése miatt mindig érdekesek a versenyek, a hőség okán pedig fizikailag is jó állapotban kell lenniük a pilótáknak ezen a viadalon. Minden évben ezt a versenyt az egyik legnehezebb megnyerni.
Sosem gondoltam, hogy én vagyok a legjobb. Ezért amikor néhányan előjöttek azzal az idiótasággal, hogy már nem is tudok vezetni, az sem volt rám semmilyen hatással, mert tisztában voltam vele, hogy nem igaz. Tudtam, hogy azért nem versenyeztem jól, mert mondjuk defektet kaptam. Csakhogy nem mindenki olyan, mint én. A manapság divatos hullámzás hatására, amikor az egyik nap király vagy, a másik nap bolond, a nem elég erős emberek megtörnek, amit nem is csodálok: nehéz feldolgozni, hogy egyik nap elhitetik valakivel, hogy ő a legjobb, másnap pedig már nem is törődnek vele. Az illető meg csak les, hogy mi történik körülötte.
Az élet sokkal fontosabb, mint a világbajnoki cím, én pedig nem szeretném megölni magam, legalábbis másodszorra nem.
Elnézve a mai versenyzők fizetését, ha amerikai lennék, valószínűleg beperelném az anyámat, amiért túl korán szült meg.
Michael Schumacher volt minden pilóta közül a legnagyobb. Ő volt az igazi tökéletesség a sebességével, az ösztöneivel és a kiváló technikai felkészültségével, hozzáértésével.
Még mindig azt érzem, hogy meglehetősen új vagyok ebben a világban, és évről évre fejlődök. Egy éve még nem számítottam erre a győzelemre, amikor visszatértem a Toro Rossóhoz.
Sok-sok erős versenyző volt már a Toro Rossónál. Örülök, hogy egyike vagyok annak a kettőnek, akiknek sikerült versenyt nyerniük ezzel a csapattal.
Ahelyett, hogy túl sokat beszélek, különösen a médiának, inkább azt mondtam, hogy a pályán fogom megadni a válaszokat. Az eredményeimmel akartam bizonyítani, hogy még mindig elég gyors vagyok.
Nagyon sokat dolgoztam ezért, sok különféle bajnokságban versenyeztem. Sok különféle autót megismertem, mire bekerültem a Forma-1-be. Csodálatos volt, hogy Malajziában végül debütálhattam. Ez fantasztikus.
Az egyik kedvenc pályám a Hungaroring, mert nagyon technikás. Én nem vagyok oda a hosszú egyenesekért, inkább a kanyarokat szeretem!
Ha az ember egy új csapathoz csatlakozik, mindig időbe telik, mire ki tudja hozni a maximumot magából, és hozzászokik a környezethez. Egy kicsit tovább tart összerakni a dolgokat, ráadásul ez a motorsportok csúcsosztálya, ha tehát valami nem tökéletes, annak hatása van. Minden a fejlődésről szól, ki kell hoznom magamból a legtöbbet, amit eddig nemigen sikerült, de szerintem lassacskán összeállnak a dolgok.