Vitray Tamással egy percig nem voltam barátságban. Eleve nem nagyon lehetett vele barátkozni, és őszintén szólva nincs is róla túl jó véleményem.
Én úgy szoktam mondani, hogy azok közé az emberek közé tartoztam, mert most már nem iszom szinte semmit, akik tudnak nem inni, de nem tudnak keveset inni. Tehát, ha most engem megkínálnál egy pohár borral, akkor azt meginnám, aztán kérnék még egyet. De ha nem kínálsz meg, akkor eszembe sem jut.
Rengeteg telefonviccet meg egyebeket csináltam, szeretem az életben is a váratlan helyzeteket, ilyen pánikszituációkban elég jól viselkedem. Azt szoktam mondani, hogy velem koccanni autóval, az egy mámor a másiknak. Mert én röhögve szállok ki, nem ordítok, hogy maga barom.
A mikrofon előtt meg a kamera előtt, de főleg a mikrofon előtt nagyon természetes voltam. Soha nem kérdeztem olyat, vagy nem mondtam olyat a műsorban, amit ne úgy gondoltam volna. Még úgy sem, hogy ez jópofa legyen, vagy tessen a közönségnek. Fütyültem a hallgatókra és a nézőkre, egyáltalán nem érdekeltek.
Nekem Magyarországon lehetőségem sincs arra, hogy Szilágyi János lehessek. Boldogan rádióznék, tévéznék, de nincs igény olyan műsorra,
amilyet én tudok.
(2011-ben mondta)