Háztól házig. Ennyi az élet.
Legyen szép és hosszú az utca!
Nélküled én sem élhetek,
Nélküled örökre elveszek
Örülsz, hogy élek, örülök, hogy élsz
Vidám az arcod, ha nézlek
Vidáman élsz
Tudom, hogy vársz rám és egyszer elérlek valahol
Akárhogy nézem, ez így szép, így a jó.
Ami feldob, az el már nem kap,
Az élet ilyen, de könnyen megszokod majd.
Én is ugyanúgy hagyom magam mögött
Mindig a tegnapom,
És hogy hogyan élem meg a perceket,
Az dönti el majd a holnapom.
A pénz csak papír, és annyit ér,
mint a levegő, a világot forgató erő.
Eleve lehetetlen, hogy bármi lehetetlen.
Van az úgy, hogy nem szabadulsz meg a múlttól, mégis
kerülöd, mint tűzben a táncot.
Az arcon a ráncot nem szaporítom, mégis
a végén könyörgöm, hogy ne haragudj rám.
Minek maradnál két tűz között?
A lehetetlen egy tévhit, semmi több.
Döntsd el, hogy merre mész,
Ne veszítsd el a fejedet semmiért.
Ugyanazok vagyunk Te és Én,
amire gondolok, az csupán vélemény,
hiszen az igazság az olyan,
mint egy fekete lepke, amit keresel a sötétben.
Lehet, hogy azt hiszed, hogy valaki vagy,
De az a valaki mit ér valaki nélkül?
Itt egyedül csak az van egyedül,
Aki annyira szereti magát, hogy végül senkit se lát.
Rohannak az évek, de te boldog és gyönyörű legyél!
Engedd el a tegnapot, mert ott a holnap, hogyha mindent újra kezdenél!
Le is éghet a gyertya, meg az összes év ki van rúgva!
És ne feledd: nem biztos mindig, hogy a könnyű, néha csak a nehéz út ad épülést!