Hans Zimmer

Szeretek filmzenéket írni mivel ez hihetetlen szabadságot ad. Tudod, nem kell írnom a szokásos verse – kórus – verse – kórus szerkezetű dolgokat. Nem kell tartanom magamat a popzene zsarnoki szabályaihoz. Tudom változtatni a stílusomat – egy éven belül tudok írni zenét a Kung Fu Pandához és a Batman: The Dark Knight-hoz. Rock and roll gyökereim vannak és tudom hogy mit keresek. Szükségem van egy hook-ra (egy dal legjellegzetesebb felismerhető része), szükségem van egy jó kórusra, egy jó dalra és jó technikai produkcióra. Az Inception a leginkább magam által készített filmzene amit valaha készítettem. Nagyon hasonlít ahhoz, mintha egy lemezt készítenék, azzal a különbséggel hogy 5.1-ben dolgozom. Nagyon nehezemre esik a saját filmzenéimet hallgatni mivel ki nem állhatom a sztereót – ha nem vagyok a csodás surround hangszóróim közelében, akkor úgy érzem mintha a fél világtól megfoszottak volna. A másik ok amiért szeretek filmeket készíteni az a vizuális információ. “Das Auge hoert mit”, azaz a “szemek is hallgatnak”. Ha látod is a cselekményt ez eléggé különbözik attól ha csak hallgatod, és nagyszerű hogy a képi világ összekapcsolódik a zenével – kiegészíti a zenét.

A fő szintetizátorom az Urs Heckmann által készített Zebra 2 és a Dark Zebra (Zebra Hanz Zimmer, HZ – szerk. megjegyzése: ez a Hans Zimmer részére készített egyéni verzió a u-he Diva filterekkel), de néhány hardvert is használok, főleg öreg Moog-okat MIDI interfészeken keresztül. Van egy saját házon belül készített samplerem is. Mark Wherry készítette és a legmodernebb abban amit a mai technológia lehetőségek megengednek. A saját hangmintatárunkat fejlesztjük és ez a project örökké tartani fog, folyamatosan adunk hozzá újabb és újabb tartalmat. A probléma a hangmintákkal az, hogy előbb-utóbb unalmassá válnak. Sajnos minden alkalommal amikor ugyanazt a billentyűt nyomod le akkor ugyanaz a hang szólal meg. Sosem értettem, hogy az emberek miért nem készítik el a saját hangmintatárukat, ez nem olyan nehéz dolog: egy kis időt vesz igénybe és néhány barátot, akik nagyszerűen játszanak a hangszereiken és kell még egy helyiség ahol mindez rögzíthető. Sokkal jobb, mivel egyedileg készül, csak a tiéd.

Németországban, egy kis faluban nőttem fel. Az otthonunkhoz közel volt egy középkori torony, melyet egy idős orgonista átalakított házzá, benne egy 2500 sípos barokk orgonával. A család barátja volt, és én gyakran (öt éves voltam akkoriban) mentem át és felejtettem ott magamat zenélés közben, abban a figyelemre méltó házban. A lábaim még le sem értek a pedálokig, de elevenen emlékszem a győzelem ízére, amikor végre elég hosszúra nőtt a lábam, hogy elérjem a basszus-pedálokat – az egész ház beleremegett a padlótól, a padlásig! Ami a szüleimnek csupán a gyermekük borzalmas zenéje volt, az a barátunknak igazi zene volt füleinek. A végletekig bátorított és ez nagy hatással volt arra, hogy zenész legyek.

Minden új film esetében egyfajta őrült hajszát folytatok a hangok után – a hangokért, mintákért, melyekért képes vagyok napokat a laboratóriumomban tölteni, hogy végül a filmek színes hangkavalkádjává válhassanak.

A templomi orgonák évszázadok óta fejlődtek, és mind a mai napig példaképp állnak előttünk, a fáradhatatlan tudományos találékonyságunknak és a technikai újításoknak köszönhetően. A 17. századra az orgonasíp volt a legkomplexebb emberi kéz alkotta szerkezet. Egészen, a telefon feltalálásáig megillette ez a hírnév. Egy hatalmas, eszméletlen, szédületesen összetett útvesztője sípoknak, emelőkaroknak, manuáloknak, regisztereknek és pedáloknak, melyek körül veszik az orgonistát. A levegőnek hatalmas ereje van, melyet az orgona óriási sípok százain keresztül fújtat keresztül. Néha mély és erőteljes hangokat hoz létre, melyek olyan érzést keltenek benned, mintha ököllel jól gyomorszájon ütöttek volna, máskor pedig, a hangzása oly’ gyönyörű és törékeny, mintha egy gyermek kórus szólna. Ez volt a tökéletes metafórikus hangszer a Csillagok között filmzenéjéhez!