A 70-es években Arnolddal edzettem együtt néhány évig, és azonos tudásalappal bírtunk. Egymás ellen versenyeztünk, de ugyanakkor tiszteltük is egymást, és barátok is voltunk. Tulajdonképpen ez volt a társasági életünk: együtt lógtunk akkor is, amikor nem edzettünk, és egymástól tanultunk.
Frank Zane
1942. június 28. –
amerikai profi testépítő, háromszoros Mr. Olympia
A célom, hogy egy könnyebb súlyzót nehezebbnek érezzek. Nagyon szigorú formában hajtom végre az ismétlést. A pozitívot egy robbanékony kontrollált formában, míg a negatívot rendkívül lassan csinálom. Próbálok minél jobban ellenállni a negatívnak. De a lassú pozitív szakaszokban nem hiszek, szerintem az csak időpazarlás. Épp annyi energiát adok a pozitívba, hogy meglegyen, aztán a negatívnak próbálok minél jobban ellen tartani. A negatívnak mindig egy kicsit lassabbnak kell lennie, mint a pozitív szakasznak. És én mindig nyújtok a sorozatok között. Rögtön a szett után nyújtom az igénybe vett izmot 15-20 másodpercig. És mindig fantasztikusan fel vannak pumpálva az izmaim edzés alatt. Minden edzésem során a nagyszerű pumpálás elérése, és minden szett után nagyszerűen be vagyok durranva.
A helyzet az, ahogy öregszel, egyre nagyobb az esélyed a sérülésre. És az évek alatt a bekapott sérüléseimet megtanultam körbe edzeni. Rengeteg olyan gyakorlat van, amelyeket már nem tudok korábbi sérülések miatt csinálni. Egyszerűen fájdalmas csinálni. Csináltam felszereléseket magamnak, amelyekkel nagyszerűen meg tudom edzeni a kérdéses izomcsoportot, a korábbi gyakorlat mellőzésével. És nem végzek veszélyes, őrült mozdulatokat.
Az emberek szerintem túl sokat esznek, és ha jó formába akarsz kerülni, akkor nem kell túl sokat enni. Így én addig várok, amíg éhes nem leszek. Amíg nem vagyok éhes, addig nem eszek. Egy kicsit éhesnek kell lennem, hogy egyek. Nem vesztesz izmot, ha érzed az éhségérzetet, ez csupán úgy 8 óra múlva fog bekövetkezni. Általában amikor éhséget kezdesz érezni, az egy jel, hogy a tested elkezdett raktározott zsírt égetni. Szeretek ezzel az érzéssel lenni egy darabig, és bátorítom az embereket is, hogy így tegyenek. Ha súlyt akarnak veszíteni, tudniuk kell, hogy milyen érzés éhesnek lenni. Nem kell éhesnek maradnod. Ha sovány akarsz lenni, és zsírt akarsz veszíteni, akkor maradj éhen tovább.
Ahogy öregszel, egyre kevésbé tudsz olyan gyakran edzeni. Az alap ötlet, hogy eddz ritkábban, de keményebben.
Kövess minket Facebookon is!
Legnépszerűbb szerzők
A. J. Christian (86) Adolf Hitler (190) Ady Endre (180) A kis herceg (50) Albert Einstein (147) Alföldi Róbert (47) Ancsel Éva (60) Arisztotelész (140) Arnold Schwarzenegger (121) Arthur Schopenhauer (120) A szökés (44) Bagdy Emőke (100) Barabási Albert-László (47) Benjamin Franklin (62) Blaise Pascal (50) Bob Dylan (44) Bonaparte Napóleon (100) Brian Tracy (100) Bruce Lee (87) Buddha (71) Bud Spencer (98) Bödőcs Tibor (60) Böjte Csaba (60) Carl Gustav Jung (106) Carl Sagan (54) Charles Dickens (50) Charlie Chaplin (60) Cobra Kai (48) Cristiano Ronaldo (80) Csernus Imre (109) Csitáry-Hock Tamás (170) Dale Carnegie (60) David Attenborough (70) David Lynch (77) Dexter (110) Donald Trump (58) Eckhart Tolle (73) Ezel - Bosszú mindhalálig (132) Fekete István (150) Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (56) Fodor Ákos (135) Fredrik Backman (56) Friedrich Nietzsche (53) Friedrich Schiller (45) Gyurcsány Ferenc (54) Henrik Ibsen (60) Hermann Hesse (60) Hioszi Tatiosz (44) Hofi Géza (61) Jim Morrison (48) Joe Dispenza (70) Johann Wolfgang von Goethe (290) Jókai Mór (64) Kepes András (56) Kodály Zoltán (60) Konfuciusz (52) Kossuth Lajos (73) Kosztolányi Dezső (100) Kölcsey Ferenc (76) L. Ron Hubbard (87) Laurell Kaye Hamilton (45) Leiner Laura (60) Lewis Hamilton (51) Mahatma Gandhi (100) Marilyn Monroe (44) Max Verstappen (46) Meryl Streep (51) Miguel de Cervantes (45) Mike Tyson (111) Moldova György (54) Montesquieu (50) Márai Sándor (115) Móricz Zsigmond (50) Müller Péter (97) Napoleon Hill (103) Náray Tamás (151) Oprah Winfrey (60) Orbán Viktor (100) Osho (60) Paulo Coelho (218) Petőfi Sándor (51) Polcz Alaine (70) Puzsér Róbert (70) Rabindranath Tagore (70) Richard Bach (60) Sadhguru (70) Scott Jurek (46) Stephen King (57) Szent-Györgyi Albert (43) Szent Ágoston (50) The Originals – A sötétség kora (52) Vavyan Fable (107) Vekerdy Tamás (79) Victor Hugo (61) Wass Albert (70) William Shakespeare (44) Winston Churchill (60) Zig Ziglar (50) Zlatan Ibrahimovic (55) Ákos (56)
Legnépszerűbb idézet kategóriák
Ateista idézetek (152) Barátság idézetek (445) Becsület idézetek (142) Beszéd idézetek (284) Biológia idézetek (138) Bizalom idézetek (147) Boksz idézetek (211) Boldogság idézetek (441) Bátorság idézetek (173) Béke idézetek (155) Bölcsesség idézetek (389) Búcsú idézetek (196) Bűn idézetek (148) Carpe diem idézetek (189) Család idézetek (256) Csalódás idézetek (196) Cél idézetek (273) Dalszöveg idézetek (819) Döntés idézetek (264) Egyéniség idézetek (272) Együttérzés idézetek (147) Egészség idézetek (173) Emberismeret idézetek (941) Emlékezés idézetek (235) Fejlődés idézetek (426) Felelősség idézetek (200) Film idézetek (897) Foci idézetek (327) Forma-1 idézetek (223) Fájdalom idézetek (281) Félelem idézetek (304) Férfiak idézetek (202) Gyermek idézetek (237) Gyász idézetek (213) Halál idézetek (451) Hatalom idézetek (239) Haza idézetek (141) Hazugság idézetek (283) Hit idézetek (200) Háború idézetek (340) Házasság idézetek (184) Idő idézetek (264) Igazság idézetek (307) Irodalom idézetek (149) Isten idézetek (288) Jóság idézetek (244) Kapcsolatok idézetek (405) Karácsony idézetek (176) Kedvesemnek idézetek (335) Kihűlt szerelem idézetek (139) Kitartás idézetek (200) Képzelet idézetek (141) Könyv idézetek (206) Lélek idézetek (185) Magány idézetek (256) Megbocsátás idézetek (164) Megküzdés idézetek (347) Motivációs idézetek (1661) Munka idézetek (278) Média idézetek (186) Művészet idézetek (274) Nemzet idézetek (277) Nézőpont idézetek (274) Nők idézetek (347) Oktatás idézetek (186) Optimizmus idézetek (183) Politika idézetek (321) Pszichológia idézetek (190) Pénz idézetek (327) Remény idézetek (196) Siker idézetek (359) Sorozat idézetek (1188) Sors idézetek (277) Sport idézetek (649) Szabadság idézetek (251) Szerelem idézetek (543) Szeretet idézetek (437) Szépség idézetek (188) Színészet idézetek (219) Szülőség idézetek (163) Tanács idézetek (198) Tehetség idézetek (179) Természet idézetek (239) Titok idézetek (150) Tudomány idézetek (146) Tudás idézetek (263) Társadalom idézetek (547) Történelem idézetek (247) Vallás idézetek (242) Vicces idézetek (481) Világ idézetek (214) Zene idézetek (307) Állatos idézetek (190) Álom idézetek (165) Élet idézetek (928) Érzelmek idézetek (263) Önbizalom idézetek (196) Önismeret idézetek (997) Öregedés idézetek (198) Üzlet idézetek (240)