Rendszerint ajándékokkal, tortával, üdvözlőlapokkal és vidám partikkal ünnepeljük a születésnapokat, holott valójában miről is emlékezünk meg? Az ünnepléssel talán éppen a feltartóztathatatlanul múló idő szomorú mementóját próbáljuk meg elűzni.
Micsoda ünnep! A születésnapom. Sokkal szebb, ha beteg az ember és tudja, még mindig itt van és egy évvel öregebb lehetett, mint amikor egészséges és tudja, egy évvel öregebb lett.
Az élet üde szellője lengedez kedélyem egén, s az öröm fogja el az egész valómat, mert kedves anyám születés-napjára virradtunk. Azt, a miért sóvárogtam, hogy kedves anyám születése napját egészségben érje el – megadta az ég. Én tehát a hála adóját akarom némileg leróni e nagy napon, midőn azon óhajtásomat fejezem ki, hogy a jó isten a végtelenig terjeszsze ki drága életét, s azt a boldogság fátyolával vonja be.
A jó barát keble barátjának születése napján lelkesedésbe tör ki, s minden háttérbe szorul, csak a jó kivánat lép előtérbe, a melyet mielőbb kifejezni óhajtunk.
Oh, mily kéjes varázst és élvezetet nyújt nekem már a gondolat is, hogy előttem drága születés-napodon szavakban önthetem ki azon érzéseket, a melyeket a testvéri szeretet teremtett lelkemben. Fogadd tehát szerencsekivánataimat oly szeretettel, mint a hogy azok keblemben élnek. (…) Legyenek életednek minden perczei gyönyörteljesek.
Barátságunk oltárára én is óhajtok néhány virágszálat lerakni becses születése ünnepén; belsőm kertjében folytonosan ápolom azokat, a melyek forró érzelmeim virágszálai. Kívánom, hogy sok éven át friss és tartós egészségben, szakadatlan élvezet s megelégedés közt folyjanak le napjai.
A szülinap olyan jó! Ott vannak a szeretteid, mindenki téged ünnepel. Olyan, mint a karácsony, csak épp te vagy a megváltó.
A születésnap a szeretet megnyilvánulásának egy pillanata.
Az élet tartogat meglepetéseket: van, hogy azt mondja, csukd be a szemed, és fújd el a gyertyákat, aztán jól belenyomja a képedet a tortába, mielőtt kívánhatnál valamit. De! Néha, olykor, hébe-hóba azért sikerül elrebegned azt a kívánságot, és valóra is válik.
Mondd el, Anya, milyen volt, míg
szíved alatt voltam,
Gömbölyödő pocakodban
sokat forgolódtam?
Mondd el, Anya, milyen volt a
születésem napja,
Gondoltad, hogy ilyen hamar
megnövök majd nagyra?
Azt kivánom születése napján:
Legyen áldás minden gondolatján,
Reggel, este boldogság köszöntse,
Munkájának legyen jó gyümölcse.






