Mindig lesznek emberek, akik megmondják, mire vagy képes és mire nem. Az egyetlen, amit tehetsz, az, hogy megfordulsz és annyit mondasz: akkor ide nézzetek!
Sok jó munkát tettem le az asztalra, de mindig jobban érdekel, mit tartogat a jövő.
Az igazi tartós, maradandó önbecsülés mindig a tettekhez kapcsolódik. Nehéz olyanra igazán őszintén büszkének lenni, amihez nem járult hozzá az ember.
Mindenkinek minden nap fel kell tennie a kérdést: büszke vagyok-e arra, amit aznap tettem? Milyen példát mutatok a gyerekeimnek, az élettársamnak vagy a kollégámnak? Előre vittem-e a világot, vagy nem?
A múlt maradjon a múlt, mert elpusztíthatja a jövőt. Élj úgy, ahogy a holnap megköveteli, ne azért, amit már a tegnap elvett.
Ha padlóra kerülsz, ha testileg-lelkileg a mélybe zuhansz, próbálj meg magadtól fölemelkedni. S előbb-utóbb azt tapasztalod majd, hogy a magasból húznak.
„Milyen szép!” – gondolja az ember, ha egy pillangót lát. De abba már senki sem gondol bele, hogy milyen átalakuláson ment keresztül az a pillangó. Amikor a hernyó bebábozódik, nem tudja, mi történik vele, nem érti, mi változik meg. Azt hiszi, meg fog halni. Hogy vége a világnak. A metamorfózis fájdalmas. Hátborzongató ugrás az ismeretlenbe. A hernyó csak utólag döbben rá, hogy megérte.
A fenekeden ücsörögve nem hagyhatsz nyomot az idő homokjában. Vagy ki akarna féknyomot hagyni?
A segítők mindig készen állnak. Emberek, angyalok, látható és láthatatlan lények egész serege. De addig nem indulhatnak a segítségedre, míg te – önmagadtól – a föltápászkodás és fölemelkedés nagy erőfeszítéseit nem teszed meg.
A jó vagy rossz sorsod egyetlen emberen múlik: önmagadon!
Egy fiatal lélek nem lenne képes a teljes lemondásra. Minden fáradt untsága összevéve sem elég hozzá, hogy legyőzze magában az újrakezdés heves vágyát. Sokáig nem ismertem fel a bennem rejlő életerőt. Talán meg fogja lepni, de rájöttem, minden önelégültség nélkül, hogy van bennem ellenállás – van erőm – van akaratom. És akkor még itt vannak a szép reggelek és az oly kedves barátok.
Voltak olyan idők, amikor szép volt minden, aztán, mint a dús búzamezők aratás után, csupaszon, magányosan maradtunk. Azonban semmi sem marad mozdulatlanul, ha van, ki elvesse, akkor a magok újra kihajtanak. Az élet nem áll meg, ha van akaratod, és hited, sok mindent jobbá tehetsz.
Attól lehetsz valaki majd, hogy mi az, amit megteszel,
Emlékre vagy érdemes, vagy a múlt ködébe veszel.
A civilizáció hajnala óta az emberek sóvárogtak megérteni világunk alapvető törvényeit. Van valami nagyon különleges az univerzumunk határaival kapcsolatban. És mi lehetne különlegesebb, mint hogy nincsenek határai? Ezért nem lehet határa az emberi igyekezetnek sem. Mind különbözőek vagyunk. Bármily rossznak tűnjék is az élet, mindig lehet egy célunk, amit sikerre vihetünk. Amíg élet van, remény is van.
Ha nem irányítjuk a sorsot egy magasabb rendű érték felé, ha a véletlen az úr, sötétségben tapogatózunk, a vak szörnyű szabadságát mondhatjuk a magunkénak.
A világ nem különleges és hétköznapi emberekre oszlik meg. Mindenkiben ott rejlik a lehetőség, hogy különleges legyen. Amíg valakinek van lelke és szabad akarata, bármi lehet belőle, bármit tehet, bármit választhat magának.
A világot nem érdekli az önérzeted. A világ azt várja el tőled, hogy érj el valamit azelőtt, hogy önérzeteskedsz.
Amíg nem teremted meg magadnak a tökéletes életet, másokéra leszel irigy. Ha viszont már tudod, neked mi a tökéletes, teszel is majd érte. És büszke leszel a másikra, ha neki már sikerült. És arra ösztönöz majd, hogy te is elérd a célodat, ha neki összejött.
