Egy igazi harcművész nem lehet feszült, ám mindig figyel. Nem töpreng, nem álmodozik, készen áll arra, ami jöhet. Felkészülten várja a pillanatot, és amikor kell, lecsap. De ha nincs rá szükség, én nem ütök! És amikor ütök, akkor nem én vagyok.
Harcművészet és küzdősport idézetek
Máig fontos része az életemnek a mozgás, fekete öves karatés vagyok. Egy filmszerep kedvéért kezdtem bele, és annyira megtetszett, hogy azóta sem hagytam fel vele. Rendszeresen végzem a formagyakorlatokat, hogy elmélyüljek, befelé forduljak, erősítsem a belső énemet, és felkészítsem magamat, a szervezetemet az ellenállásra, a védekezésre, ami nagy magabiztosságot ad, ajánlom a fiataloknak is.
A kiképzésnél ugyanúgy kell felkészíteni a katonát, mint a sportolót. Akkor ugyan nem rúgom szét a fejét, de megszédül, és elveszti a küzdelmet. Utcán nem lehet ilyet csinálni, ott akkorát kell rúgni, hogy ne tudjon felállni. Jó helyre kell rúgni. Harcban ugyanez van, ott nincs olyan, mint a nótában: nekimenjek, ne menjek? Ott neki kell menni.
Az MMA manapság népszerűbb a boksznál, mert sokkal több benne a szenvedély. A bokszolókból mára kiveszett a szenvedély. Nem akad köztük senki, aki ki merne állni, és azt mondani: „Nem csak az istenek kiváltsága, hogy felemeljenek vagy eltiporjanak, mert egy nap együtt fogok uralkodni velük.” Manapság senkinek sincs már elég vér a pucájában ahhoz, hogy ilyeneket mondjon, túlságosan ingerszegény a környezet, ahonnan jönnek. Nem akarnak így viselkedni, mert félnek, hogy kudarcot vallanak, és kinevetik őket. A mostani bunyósok azért nem kapnak több tiszteletet, mert félnek célba venni az igazi nagyságot. Úgy tekintenek a bokszra, mint egy beváltandó csekkre, nem pedig mint valami nemes célra. Pénzt és elismerést akarnak. Én elismerésre és halhatatlanságra vágytam.
Egy harcosnak csupán két útja lehet: vagy meghal, vagy jobb lesz. Több nincs.
Nem harcolhat, aki nem tud lélegezni.











