Phil Jackson

Kobe, akit abban az évben az NBA legértékesebb játékosának választottak, különösen koncentrált volt. Mindig is lenyűgözött az állhatatossága és kikezdhetetlen önbizalma. Shaqkel ellentétben, aki gyakran kételkedett önmagában, Kobe sosem hagyta, hogy ilyen gondolatok fészkeljék magukat fejébe.

Az egyetemen „Felmosórongy” volt a gúnynevem, mivel mindig a parkettára vetődve harcoltam a szabad labdákért.

A Los Angeles Times szakírója, Mark Heisler úgy jellemezte Shaqet, mint az evolúció következő lépése: „az első 130 kilós, 210 centis játékos az NBA-ben, aki nem kövér”.

Az 1998-as Nyugati főcsoportdöntőben a Lakers az első 18 mezőnydobásából 15-ször hibázott, végül pedig történetének legmegalázóbb vereségét szenvedte el a Utah Jazz ellen (112-77). Horry találóan megjegyezte, hogy a mérkőzés az Óz, a csodák csodájára emlékeztette, mivel a gárda úgy játszott, mint akinek „nincs szíve, nincs agya és nincs bátorsága”. Ehhez Del Harris vezetőedző csak annyit tett hozzá: „És varázslónk sincs.”