A projektünk a Citynél többről szól, mint győzelemről. A saját filozófiánkkal szeretnénk sikeresek lenni. Ezért kelünk fel minden reggel, ezért végzünk ennyire alapos munkát, ezért hozzuk ki magunkból a maximumot.
Pep és én hasonló mentalitással rendelkezünk. Igazság szerint ő még nálam is intenzívebben végzi a dolgát a labdarúgásban. Ő annyira stresszes… Állandóan. Igaz, az edzőn mindig kétszeres a felelősség a játékosokhoz képest. Ő nem csupán győzni akar. A tökéletességre törekszik. Az első találkozásunkkor leült mellém, s ezt mondta: „Kevin, ide hallgass! Nagyon könnyen a világ legjobb öt játékosa közé kerülhetsz. Könnyen.”
Vicces látni azt, hogy az emberek mennyivel másképp viselkednek a labdarúgásban, amikor jól teljesítesz.
14 évesen hoztam egy olyan döntést, amely örökre megváltoztatta az életem. Megadatott a lehetőség, hogy a Genk fociakadémiáján fejlődjek, ezért fogtam magam, és Belgium egyik részéről a másikra vándoroltam. Az otthonunktól kétórányira volt az edzőközpont, de leszögeztem a szüleimnek, hogy menni akarok.
Tapasztalataim szerint a futballisták totálisan különböznek attól, mint amit előzetesen sejtesz velük kapcsolatban. Meg kell ismerni őket.
Az igazat megvallva: Raheem az egyik legszuperebb és legszerényebb srác, akit megismertem a futballvilágban.
Igazság szerint nincs sok barátom – sem a futballpályán, sem azon kívül. Csak nagyon hosszú idő után tudok megnyílni az embereknek.