Ne nyúljon hozzám, mert ütök ám, de hirtelen! Engem maga ne karmolásszon össze, mert csúnya verekedést rendezek itt! Aztán meg táguljon a helyemrül, üljön a lócára vagy ahová akar, de az én helyemre nem ül, afelől jótállok!
Uram, teremtőm, egy banya! Ilyen rusnya teremtés még a kalendáriumba sincsen…
De szép színe van kendnek. Olyan szép sárga. Tudja már mire gondolok.
– Mit tátod a szádat, fülesbagoly? Tán süket vagy? Zsivány!
– Mán megengeggyen, nénémasszony, egy kicsit nagyothallok, mivel most éppen eszek. Teccik látni, milyen szépen mozog a fülem?
Tökéletesen boldog lettem vóna, ha a jó Isten elfelejt parasztot teremteni.
Tudom én jól, az a baja a világnak, hogy nem a tehénpásztorok kormányoznak.
Nem vót énnekem semmi sürgős dógom az életembe, mégis annyit futkároztam, hogy ne tovább. Ez a mi ténsasszonyunk olyan fürge lett a nagy tragédia óta, hogy mindennap körülkergetett az istállón. Komolyan féltem, hogy beszorít valamelyik sarokba, és szétveri a tudományt a fejemben.
Mán megengedje nénémasszony, egy kicsit nagyot hallok, mivel most éppen eszek. Tetszik látni milyen szépen mozog a fülem?
Én mindig is jó szándékú gyerek voltam, csak mire a szándékom végére értem, rossz lett.