A világtörténelem, sajnos, nem holmi szép költészet. Híjával van a változatosságnak. Főként a kellemetlen dolgok ismétlődnek egyre-másra.
Ernst Hans Gombrich
1909. március 30. - 2001. nov. 3.
osztrák származású brit művészettörténész, egyetemi tanár
Ernst Hans Gombrich osztrák származású művészettörténész volt, akinek munkássága meghatározó szerepet játszott a művészet történetének és a vizuális kultúrának a megismertetésében. Világhírű könyve, A művészet története generációk számára tette érthetőbbé a festészet és a szobrászat változó világát. Írásaiban a művészi látásmód, az alkotás, a szépség és az emberi megismerés kérdéseivel foglalkozott, gondolatai pedig ma is értékes szempontokat kínálnak a művészet iránt érdeklődőknek.
Ha egy lovag szerelmes volt egy nőbe, tiszteletére harcba vonult, nagy veszélyekkel teli kalandokat vállalt, hogy ezáltal szíve hölgyének hírnevet szerezzen.
A Művészet valójában nem létezik, csak művészek vannak.
Éppen annak kell alaposan ismernie mindazt, ami régi, aki újat akar teremteni.
Naiv tévhit, hogy a művészetben az állandó változás egyúttal állandó fejlődést is jelent.
A műalkotások nem tükrök ugyan, de bennük is megvan – éppen úgy, mint a tükrökben – a transzformációnak az a tovaillanó mágiája, amelyet oly nehéz szavakba foglalni.
Ne felejtsük el, hogy a szobrásznak könnyebb a természetet utánozni, mint a festőnek. A szobrásznak nem kell megteremteni a mélység illúzióját perspektivikus rajzzal vagy fény-árnyék modellálással. A szobor valódi térben áll, és valódi fény és árnyék érezteti a formák plaszticitását. Az itáliai művészek voltak azok, akik végül átlépték a korlátot a szobrászat és festészet között.
A művész nem tudja lemásolni a napsütötte pázsitot, de el tudja hitetni velünk, hogy ezt látjuk. Azt, hogy ezt mivel éri el, minden esetben az ő titka; de minden művész ismeri azt a bűvös szót, ami lehetővé teszi ezt a mágiát: a viszonylagosság ez.
A művészek tudják, hogy tanulnak a természet intenzív megfigyeléséből, de nyilvánvaló, hogy maga a megfigyelés mégsem elég ahhoz, hogy megtanítsa a művészt a művészi ábrázolásra. Az ókorban a művészi illúziókeltés még annyira új volt, hogy a festészetről és szobrászatról folytatott vita elkerülhetetlenül az utánzásra, a mimézisre koncentrálódott.
Sokszor megesik, éppen az egymáshoz oly közeli rokonok nem állhatják egymást.