Hej óvoda, óvó nénik,
nem maradok tovább én itt!
Itt mi soká nem maradunk:
vár az iskolai padunk!
Kicsik voltunk, nagyok leszünk,
Hívogat az iskola:
Csingi-lingi! Gyertek, gyertek!
Szól a csengő szép szava.
Megyünk ím már, hogyne mennénk,
Kedvesek ám a betűk.
De most azért óvodásként,
Mégis könnyes a szemünk.
Ahány csengő: csendüljön,
ahány gyerek: örüljön,
ahány gyertya: mind égjen,
karácsonyi szépségben.
A karácsony akkor szép,
hogyha fehér hóba lép,
nem is sárba, latyakba…
Ropog a hó alatta.
Üzenget a tájnak a tél,
közeleg a kegyes Karácsony.
Az utolsó megtűrt levél
első cicomája a fákon.
Fácánok, őzek, kósza nyulak
ámuldoznak avítt csodákon:
Békével töltözik a völgy,
csönd gyűlik földünkre, bársony, –
egyszer csak, egyszer, angyalok
szállnak alá zizegő szárnyon,
Fehér lesz, fehér lesz, minden fehér, –
kivirágzik minden madárnyom.