Minden családban (…) többféle múlt emléke keveredik, melyet a családi értelmezés fűz egybe.
A családi idő addig terjed, amíg az emlékezet elér.
A család mint intézmény nem egyszerű tükörfelület, átszűri és saját logikájába illeszti a történeti-társadalmi változásokat, miközben maga is folyamatosan alakul és alkalmazkodik.
A családokon belüli kisebb fordulatok többsége az élet természetes antropológiai eseményeihez kötődik: az ismerkedésekhez, a szerelemhez, az esküvőhöz, a születésekhez, a betegségekhez, balesetekhez, halálozásokhoz.
A tágabb család a távolságok és a szeparáltság következtében szimbolikus családként működve olyan állandóan változó családképet közvetít, mely a megjelenített életpályákon, életmódokon, mintákon át a társadalmi környezetre, a családi ás az egyéni jellegzetességekre egyaránt reflektáló bonyolult rendszert hoz létre.
A család ma a válságtünetekkel, az új együttélési formákkal, válásokkal stb. párhuzamosan új megnyilvánulási formákat öltve fejezi ki összetartozását, alakítja identitását. Példa lehet erre egy terjedőben lévő amerikai divat: sokan évente számba veszik, összegzik és dokumentálják a legfontosabb eseményeket, rögzítik azokat az élményeket, amelyeket megőrzendőnek vélnek, és a külvilággal is közölni akarnak, majd a már fejléccel nyomtatott, levélszerű beszámolót újév táján elküldik a barátoknak és ismerősöknek. Azoknak, akik bár a világ vagy az ország más-más táján élve egymásról sem mindig tudnak, de a család képzeletbeli-szimbolikus viszonyítási csoportját alkotják.