A macska esetében nem kell feltételezni, hogy szépen kispekulálta a bekövetkező, sőt a bekövetkezhető eseményeket. Egyszerűen arról van szó, hogy közönséges asszociációs tanulás segítségével megtanulta, hogy ha az ajtónál miákol, akkor szabad lesz a kényelmes fotel, és kész.
Az ókori egyiptomiak meggyászolták egy macska elvesztését, és leborotválták a szemöldöküket. Miért ne lehetne egy macska elvesztése ugyanolyan szívszaggató tragédia, mint bármilyen más veszteség?
Egy macskára nem lehet rákényszeríteni az akaratunkat, ezért a szabad, önazonos élet valóságos szimbólumává vált sokak szemében.
Ha a macskák felől nézzük a dolgot, ragaszkodni kizárólag az ember ragaszkodik. Egy macskának, még ha kicsi is, megvan a saját világa. S ha kilép belőle egy új világba, attól a pillanattól fogva már csak előre tekint. Bármilyen cudar világ legyen is az.
Ahogy a régi mondás tartja, a macska az orvosságok királya! Azaz, hogy is mondjam, többet ér bármelyik pirulánál.
A macskáknak nincs etikai érzékük, nincsenek erkölcseik, és nem képesek az érzéseinket figyelembe véve előre tervezni. Ne tételezz fel bonyolult szándékot a macskádról! Bármit tesz is, nem puszta megátalkodottságból teszi. Azt hinni, hogy a macskád azért tesz valamit, hogy bosszút álljon rajtad, éppen olyan butaság, mint azt hinni, hogy dühös rád, mert nem vagy hajlandó okostelefont venni neki. A macskák semmit sem vesznek személyes sértésnek, ezért a reakcióik sem személyeskedők. Ez csak az ember sajátja.
A macskák olyannyira idegenkednek az ismeretlen ízektől, hogy a macskaeledel-gyártók kénytelenek embereket alkalmazni a termékeik tesztelésére, mert maguk a macskák nem hajlandóak erre.
Elgondolkodtál már azon, miért iszik a macskád szívesebben a poharadból – vagy bárhonnan, csak nem az étele mellé tett vizestálból? A macskák ösztönösen a döglött zsákmányuktól távol eső vízforrást választanak, mert a természetben a tetem baktériumokkal fertőzheti meg az ivóvizüket.
A kiscicáknak a gyerekekhez hasonlóan még képzeletbeli barátaik is lehetnek, és nagy lelkesedéssel vetik bele magukat ebbe a fantáziajátékba.
A legújabb kutatások kimutatták, hogy a macska és az ember feromonjai igen hasonló összetételűek. Ez lehet az egyik oka annak, hogy miért alakul ki sokszor olyan erős ragaszkodás macska és ember között.
A dagasztás nyugtatólag hat a macskákra. Ez a szokásuk még szoptatós korukban alakul ki, amikor a kiscica a mancsával ütemesen tolja-húzza az anyja emlőit, egyrészt azért, hogy a mama bőre ne érjen a cica orrához, másrészt pedig hogy serkentse a tej áramlását. A macska agyában ettől fogva örökre kellemes érzések társulnak a dagasztáshoz. A dorombolással pedig nemcsak az elégedettségüket fejezik ki, hanem így próbálják magukat megnyugtatni, ha stressz éri őket.
A macskák gyakran túlzásba viszik az egyébként önmaguk megnyugtatását szolgáló mosakodást (vagy rágják és húzgálják a saját szőrüket). Ez egyike annak a számos pótcselekvésnek, amelyhez a macskák akkor folyamodnak, ha ismétlődő vagy folyamatos stresszt élnek át, tehetetlenség (szeretném, de nem tehetem) vagy belső konfliktus (két, egymást kölcsönös kizáró dolgot szeretnék) miatt.
A macska ugyanis titokzatos teremtmény, s közelebb áll azokhoz a különös dolgokhoz, melyek az ember előtt örökre rejtve maradnak. Az antik Aigyptos lelke él benne; Meroé és Ophir rég elfeledett városaiból származó mesék őrzője. Rokonságban áll a dzsungel uraival, örököse Afrika ősrégi, baljóslatú titkainak. A Sphinx unokatestvére, érti nyelvét, mégis sokkal ősibb nála és emlékszik arra is, amit az már rég elfeledett.
A környékbeli macskamamák előszeretettel használják a mi alagsori helyiségünket szülészeti klinikának.
Az én mennyországom, már ha mennyország létezik, ott van, ahol a kutyáim és a macskáim között lehetek.
A macskák mint a szabadság, a misztikum és az elegancia jelképei, gyakran ihletői voltak a festőknek és a szobrászoknak. Számos helyi alkotásban felfedezhetők, így szoros, akár szimbolikus kötelékek is kialakultak.
Van macskád? Vagy vannak macskáitok? Ők aztán alszanak, barátom. Akár napi 20 órát is tudnak aludni, és gyönyörűen néznek ki. Tudják, hogy nincs miért izgatni magunkat. Várják a következő adag kaját. Meg olykor-olykor kinyírnak egy-két kisebb valamit. Amikor kezdenek szétszakítani az erők, csak ránézek az egyik macskára, vagy többükre. 9 van belőlük. Csak nézem, ahogy alszanak, vagy félig alszanak, és megnyugszom. Az írás is a macskám. Az írás segít szembenézni a dolgokkal. Megnyugtat. Egy időre legalábbis. Aztán újra összekuszálódnak a drótjaim, és kezdhetem az egészet elölről. Nem értem azokat az írókat, akik felhagynak az írással. Utána hogy nyugszanak le?
az egyik legjobb dolog a macskában az,
hogy ha az ember rosszul érzi magát, nagyon rosszul,
és csak ránéz egy macskára, ahogy lazán, nyugodtan fekszik,
ahogy azt szokta,
az olyan, mintha leckét kapna abból, hogy kell túlélni az élet
viszontagságait, és
ha az ember egyszerre 5 macskát tud nézni, az
ötször olyan jó.
Daphne sosem értette a kutyákat. A macskákat csodálattal figyelte: a saját útjukat járják, függetlenek, ravaszok, és csak ritkán mutatják ki a szeretetüket, csak ha éppen el akarnak érni valamit. A kutyák ezzel szemben teljes mértékben követelik a figyelmet, és hanyatt feküdnének bármelyik járókelő előtt, aki megvakarná a hasukat. Így nem lehet kivívni valakinek a tiszteletét.