Annyi elfeledett epizódunk van. Ismerem Bognár Józsit (Joe Bugner), aki nem játszott alárendelt szerepet Joe Frazierrel, Cassius Clayjel (Muhammad Alival) szemben sem. Kibírta a nyolc menetet, és lábra állt, talpon kihordta. Csík Tiborról, negyedik olimpiai bajnokunkról, aki Londonban 1948-ban nyert az olimpián, kevesen tudják, hogy később profi világbajnok lett ausztráliai színekben.
Boksz idézetek
Az ökölvívó-mesteredző kollégákkal le szoktam ülni, s arról beszélgetünk, hogyan kell egy jó edzéstervet elkészíteni, mert látok hiányosságokat. Azt se tudják, hogy az ökölvívó kézfejében 29 csont és 124 ínszalag van. Mit is jelent ez? A fiatalokhoz az anatómiai ismeretek mellett pedagógiai érzék is kell, mert a versenyző és az edző együtt sír és együtt nevet.
Ha le akarsz győzni meg kell, hogy ölj engem a szorítóban. Mindenre elszántam magam. Képes vagyok megsebesülni, megvakulni, orrcsontomat és bordáimat összetöretni, bármit elviselni és tovább küzdeni. Utána majd csak valahogy összefoltoznak a kórházban.
A kiválóságnak több szintje van. Vannak olyan bunyósok, akik rövid ideig, de nagyon intenzíven kiválóak, mások hosszú évek munkájával nyerik el csodálatunkat.
Véleményem szerint az ökölvívás az egyetlen sportág, amiben a résztvevők nem lettek jobbak az 1930-as, 1940-es, 1950-es évekbeli társaiknál. A focisták ma jobbak mint az 50-es évekbeli társaik. A kosárlabdával és baseballal is ugyanaz a helyzet. Napjaink bunyósai nem tudják utolérni az 1960-as 1970-es évekbelieket. Nem tudják megcsinálni. Túl kemények, túl erősek, túl hozzáértők és ügyesek voltak. És ennek az egyik oka az a tény, hogy gyakrabban bokszoltak. Napjaink bajnokai, akik évente egyszer, vagy csak kétszer mérkőznek… Bárki, bármilyen szakmában, aki a mesterségét csak évente egyszer gyakorolja, az nem lehet olyan jó. Nem nagyon tudsz így fejlődni.
Az 1940-es és 1950-es években a bokszolók fokozatosan fejlődhettek és elsajátíthatták a készségeket. Manapság ez más. Jobb, ha azonnal tudsz bunyózni, mert a vereség a rekordodban szinte elfogathatatlan a TV számára. Mindenkinek veretlennek kell lennie. Az 1940-es és 50-es években volt vagy 30 profi meccsed, mielőtt mérkőzhettél egy főmeccset, és valószínűleg néhány alkalommal vesztettél is, de megtanultad út közben, viszont napjainkban nincs meg a tanulási folyamat luxusa. Látszik, hogy a bunyósok sokkal aktívabbak voltak, amikor havonta egyszer, vagy akár többször is mérkőztek. Nézd meg a mai bajnokokat, évente kétszer küzdenek és ez már sok.
A legrosszabb dolog, amit az elmúlt 35-40 évben az ökölvívással tettek, ami egyenértékű a sport öngyilkossággal, hogy a promóterek, menedzserek és a televízió eltúlozta a vereség árát. A boksznak ma ez az egyik legnagyobb hibája. Más szóval, egy bunyósnak 30-0-s veretlen rekorddal kell rendelkeznie, különben semmi. Isten ne adja, hogy meccset veszítsen. Mert akár elvihetik és lelőhetik, mint a lábukat törő lovakat.
A tapasztalat egy csodálatos dolog. Ebben óriási előnyt élvezek az ellenfeleim többségével szemben. Olyan régóta bokszolok, hogy minden elképzelhető szituációval szembesültem.
A legjobb elsőkezes egyenessel edzésen találkoztam, és az egyik Universumos csapattársam, az ukrán Andriy Kotelnik rendelkezett vele. Iszonyatosan határozottan, erősen ütötte a jabet, nagyobb is volt nálam, nagyon nem szerettem vele kesztyűzni. Tipikusan az a bokszoló volt, akinek sokkal több volt a karrierjében a tehetsége alapján, mint amit sikerült kihozni belőle.
Tyson ellen ringbe lépni olyan volt számomra mint bárki más ellen. Tettem amit tennem kellett, hogy el tudjam tartani a családomat. Mint bokszoló sosem kerültem a rivaldafénybe és a szerepemet tekintve évekkel korábban is találkozhattunk volna a ringben.
Amikor egy bunyóst vissza akarsz hozni a köztudatba, akkor kell pár látványos győzelem a rekordjába. Amikor a bokszolók már valamilyen oknál fogva nem képesek a korábbi teljesítményüket hozni, akkor ezeket a felhozó mérkőzéseket megbundázod, hogy megóvd a bokszoló rekordját a következő nagy meccsig, amiből mind a ketten pénzt vehettek ki.




