A korábbi életéből itt maradt események különös színezetet kaptak, formátlan, időtlen káoszba olvadtak össze. És ezt a zavarodottságot nem írhatja a drogok számlájára: hónapok óta nem drogozik. Nem mintha előre elhatározta volna. De amint be volt tépve, unatkozni kezdett, alig várta, hogy elmúljon a hatás, nem is értette, miért találta korábban olyan szórakoztatónak ezt az elhülyítő szétesést. A drogok azért vannak, hogy megóvják az embert az unalomtól, hogy érdekessé tegyék a dolgokat, ahogy egy kis Tabasco-szósz egy ízetlen fogást. De Vernon már nem fél sem az unalomtól, sem a magánytól, sem a csendtől, sem a félhomálytól. Sokat változott. Már egyáltalán nem segítenek neki a drogok.
Ez a kemény drogok lényege: az ember állandóan csak rájuk vágyik, de amint használja őket, ráébred, hogy nem is erre vágyott. Mindig az első alkalommal átélt érzést keresi, a kinyilatkoztatás érzését. Ami nem következik be többé. De azért mindig újrakezdi.
A drogozás áthatolhatatlanná teszi az agyat. Semmi nem jut el a memóriáig. És semmi nem tudja kisiklatni a gondolatokat. Ezért olyan igaz Burroughs elmélete: a drogosok megrekedtek abban az életkorban, amikor elkezdték az anyagozást.