Hálás vagyok a Jóistennek, hogy a színészi pályára terelt. Ez mindenért kárpótolt. Nagyon nagy örömet szerzett nekem ezzel.
Szombathy Gyula
1945. jan. 3 -
magyar színművész
Nem árt, ha az ember a legnehezebb helyzetekben is meg tudja őrizni a lélekjelenlétét. Ha kacagni tud akkor is, amikor sírni volna kedve. Kell hozzá jó adag önirónia. Az mindig segít.
Idős korára jön rá az ember, mennyi mindent elmulasztott.
Akkor még nem volt sztárrendszer. Se sztároknak, se celebeknek, se megasztároknak nem hívtak minket. Ismertek, és foglalkoztatottak voltunk. Pláne, hogy egy országos televízió-csatorna volt, és ha kellett, ha nem, bennünket láttak.
Volt egy esti próba, amikor megmagyarázhatatlan félelem lett úrrá rajtam. Mintha elfelejtettem volna a szöveget. Na akkor ezt most abbahagyjuk, mondtam. Bár még előtte, a Thália Színházban megfogadtam, hogy amint betöltöm a 70. évemet, lezárom a pályámat. Ehhez tartottam magam. Nincs annál szánalmasabb, mint hogy az ember már tudatosítja, elmúlt valami, és mégis erőlteti. Nem szabad. Ez így volt szép, így volt jó, ennyi elég is volt belőle. Nem állítom, hogy könnyen hoztam meg a döntést, mert borzasztó nehéz volt, hiszen a hiúságom is megszólalt, amit el kellett fojtanom magamban.
Régi vágyunk volt, hogy a magyar tenger partján telepedjünk le. Eladtuk a budai házunkat, annak az árából vettünk Almádi központjában egy szép otthont, s a fővárosban is maradt egy kis lakás arra az esetre, ha a munka miatt itt kell aludni. Elmondhatatlanul jó érzés a Balatonon lakni, minden nap lemegyünk sétálni a tóhoz.
