Mindenkinek megvan a saját halála. Egész életünkben elkísér. A születésünk pillanatában világra jön velünk a halálunk is, aztán a végén kivisz. Vállon kocogtat vagy kézen fog a halálunk, és azt mondja, gyere szépen, itt az idő.
Egyikünk megmozdult, és ugyanabban a pillanatban – kvantumugrás volt, merő hirtelenség – már csókoltuk egymást, és jaj, az nemhogy Kína volt, hanem maga a Paradicsom!
Ha az ember leteszi a garast valamelyik lehetőség mellett, az összes többi, amit elvetett, kihuny, akár az elfújt gyertyaláng, mintha sosem lett volna. Jelenleg valamennyi lehetőség ott világol előtte. De mindet életben csak úgy tarthatja, ha tétlen marad. Választani kell közülük.