Az ökölvívás magában hordozza a vereség lehetőségét, és én ezt már nagyon korán tudomásul vettem. Végül is, adott két ember és csak az egyikük győzhet. Ellenpéldának ott van Tyson, aki azt hitte, hogy legyőzhetetlen. Ez is része volt a problémáinak.
Amikor kikapsz, magadra maradsz. Neked kell tisztába jönnöd magaddal, mert senki sem fog segíteni.
Egy nagy bajnok mindig komoly amatőr múlttal rendelkezik, erről meg vagyok győződve. Ott megtanulsz mindent, amire később a profi karriered során szükséged lesz. Akinek több mint 400 amatőr mérkőzés van a háta mögött, már nem lesz ideges mielőtt ringbe lép és nem veszti el a fejét a mérkőzés során sem. Ismered már az összes ökölvívó stílust, bármire fel vagy készülve, minden adott ahhoz, hogy sikeres profi legyél.
Tyson megtestesítette az amerikai bokszoló ideált. Egy harcos, aki kirobban a sarokból és vadul üt. Így fognak rá emlékezni az emberek. De a jó ökölvívás nem így működik. Tyson soha nem nyert pontozással.
Sosem bírtam a nagyszájú embereket. Már az iskolában is gondjaim voltak emiatt. Még mindig látszanak a hegek az ökleimen, amiket azoknak a srácoknak a fogsora okozott, akiket szájon kellett vágnom, hogy végre elhallgassanak. Én Angliából érkeztem Kanadába és sokszor kigúnyoltak a furcsa akcentusom miatt. Ki is csaptak az iskolából és még sok idő eltelt, mire megtanultam uralkodni magamon. De az ösztön bennem maradt: egy pofon a szájra, hogy csend és béke legyen.
Egy jó bokszolónak sokszínűnek kell lennie. Nem elég ha csak annyit tud, hogyan kell kivitelezni egy ütést. Azt is tudnia kell, hogyan védheti meg magát, hogyan kell az ellenfél ütéseit elkerülni. Csak egy tökéletes bokszoló válhat igazi bajnokká.
A boksz és a sakk hasonlít egymáshoz. Mindkettő a rendelkezésre álló eszközökből való választásról szól. Néha egy gyalogra, néha futóra vagy egy lóra van szükség az ellenfelem legyőzéséhez. A legjobb megoldás megtalálásáról van szó.
Ha egy bokszoló intelligensként híresül el, sok ember már nem tiszteli többé, mint bokszolót. Rólam mindig azt mondták: „Lennox-nak reagálnia kellene, nem gondolkodnia.” De ez így ostobaság. Csak az a bokszoló győzhet, aki irányítja az ellenfelét.
Sokkal komplettebb bunyós voltam, mint Vlagyimir, aki szerintem azt hiszi, hogy túl gyenge az álla, azért nem mer támadni. Néztem a David Haye elleni meccsét is, amikor ellenfele egymás után kétszer ütött, vissza kellett volna támadnia, ehelyett inkább védekezett. Én már a meccs közepén kiütöttem volna Vlagyimirt.
Legyőztem már egy Klicskót, ráadásul a jobbik bokszolót, nem jelentene gondot Vlagyimir megverése sem.
A történelem majd eldönti, kinek hol a helye. Takarítsd ki a mezőnyt, védd meg a címedet, uralkodj sokáig, és a teljesítményed önmagáért fog beszélni.
A bokszolók ma alig verekednek, nincsenek nagy ütések. Tudod, ha egy nehézsúlyú uralja a mérkőzést, akkor ki is kell ütnie az ellenfelét. Elvégre a bokszolóknak szórakoztatniuk is kell, ha nem mutatunk valami érdekeset, akkor senkit nem érdekel az egész.
Szégyen, hogy mindenki a Klitschkók ellen akar bokszolni, de amikor ott állnak velük szemben a szorítóban, akkor vagy tele van a gatyájuk, vagy rosszul készültek fel.
Ha a mai nehézsúlyú mezőnyt nézem, akkor egyrészt hihetetlenül elégedett vagyok, mivel az emberek tudják, hogy én voltam az utolsó igazi világbajnok. Másrészt azonban szomorú is vagyok a nagy űr miatt, amit hátrahagytam.
Az utolsó komoly kihívásom Mike Tyson volt. Amikor a nyolcadik menetben végeztem vele, akkor már nem maradt semmi, amit bizonyítanom kellett volna. Az ellene való meccs egyszerűen muszáj volt. Ha nem tettem volna meg, akkor az emberek állandóan ezzel jönnének, hogy: igen, Lennox nagyon jó volt, de sosem verte meg Mike Tysont.
Általában brutális, barbár sportként tekintenek az ökölvívásra. De számomra ez egy édes tudomány, egy mágikus tánc. Én csak ennek akartam megfelelni.
