Csak szólni kell, ha fáj. Csak mondani kell, miért.
Csak kenyér legyen az asztalon, ami enyém és a tiéd.
Kerülj be hozzám, ha téves úton jársz.
Tudod, ilyen lehetett volna egy elképzelt világ.
Mese, hogy volt egy öreg ember, s egyszer hullt a hó,
de az apóka s egy néni azt mondták: mégis, talán mégis,
mégis védik, ami megmaradt, hogy legyen úgy,
ahogy az élet kéri, ahogy senki sem érti, legyen mégis.
Lesz valaha egy új világ, mely megérti, mi fájt,
mely arról szól, hogy volt két ember, ki ugyanarra várt.
Volt egy mosoly is még, voltak lopott csókok,
lopott volt minden pillanat, az örömök, a kínok,
már tudom, semmi sem volt igaz,
már tudom, illúzió volt minden,
nem volt igaz az ölelés, de nem fáj már a nincsen.
Most már szinte mindegy, mit írtam akkor, mit éreztem éppen,
már nem karcol több csíkot a bánat az éjszakai égen.