Én magyar vagyok, de nem úgy, hogy tépem a számat, pofázok népről, nemzetről, hazáról, hanem, hogy szíven üt, ha népzenét hallok, igézve nézem, ha látok igazi magyar táncot, hogy értem József Attilát, akinek ezerféle nemzet kavargott szívében, és magaménak érzem Radnótit.
Nem készülök tudatosan a szerepeimre, inkább hagyom, hogy megfogjon egy mondat, és megpróbálom ezen keresztül magamba szippantani a karaktert. Ez egy képesség, ami sokakban megvan. Egyfajta ajándék.
Azt szoktam mondani, hogy ha az első forgatási napon nem tudok lényegesen többet a szerepemről, mint a rendező, akkor szereposztási tévedés vagyok.
Azt gondolom, hogy van egy mindenható, egy gondviselő, aki pontosan tudja, hogy miért pont ide születtem.
Ha valaki romantikus lélek vagy olyan hangulatban van, akkor érzelmileg jobban hatnak rá a dolgok, mint szeretné.
A szeretet. Csak ez tudja működtetni a dolgokat a mai világban. Olyan helyről jön, ami originális, nem kerül pénzbe, és az embernek nem megerőltető feladat szeretnie a másikat.