Nagyjából huszonnyolc, huszonkilenc, harminc éves korodig mész felfelé, ez a fizikai képességekre és az agilitásra vonatkozik, aztán bejön a rutin, amitől a dolgok megváltoznak kicsit. Tudod már, hogyan kell felkészülni a fontos mérkőzésekre. Ez csak rutinnal megy. Ehhez pedig harminc felett kell lenned.

Ha egy nagy klub játékosa vagy, kötelező nyerned, nem tehetsz mást. Emiatt normálisnak tartom, hogy az örömfoci szerepe csökken, és ma már nem annyira fontos. Viszont ha csak azért mész ki a pályára, hogy jól elverd az ellenfeled, az nem valami szórakoztató neked sem.

A helyzet az, hogy ha tizenegyespárbajra kerül sor, akkor ötven százalék az esélyed nyerni, és ugyanannyi veszíteni. Viszont azok közé a kapusok közé tartozom, akiktől mindig elvárják, hogy legalább egy-két tizenegyest megfogjanak. Ha pedig nem így alakul, akkor a sajtó már kezd is keményen szapulni.

A legeslegjobb játékos, akivel szembe kellett néznem, a brazil Ronaldo volt, ő volt a legnagyobb játékos kétségtelenül. Az olaszok közül? Ez nem lehet más, csak az olasz futball legnagyobb alakja, Roberto Baggio.

Az egész családom sportközpontú. Mindez szerepet játszott az életemben, a fejlődésemben. Ilyen körülmények közt az ember sokkal komolyabban veszi a sportot. És a családod is melletted áll, ami nagyon fontos.