A sofőrök gépekkel foglalkozó, intelligens emberek, a legtöbbször intelligensebbek a vendégnél, aki a kocsijukba ül, világosan látják a kenyerükkel járó kötelességeket.
Kolumbusz is olyan volt, mint azok az idegesítő sofőrök, akik nem hajlandók bekapcsolni a GPS-t, és még akkor is bizonygatják, hogy tudják, hol vannak, amikor körbe-körbe cirkálnak.
A kéz a lélek tükre. Ha elég sok olyan videót nézel, ami versenyzés közben, fedélzeti kamerával készült a pilótákról, be fogod látni ennek a kijelentésnek az igazát. A kormányba mereven, görcsösen kapaszkodó kezek a pilóta merev, görcsös vezetési stílusát tükrözik. Egy sofőr ideges kézrángásai elárulják, milyen kényelmetlenül is érzi magát az autóban. A pilóta kezének lazának, érzékenynek, tudatosnak kell lennie. Rengeteg információ áramlik keresztül az autó kormányán, a kormány túl szoros vagy túlzottan is ideges markolászása pedig nem engedi, hogy ez az információ továbbjusson az agy felé.
Az indiai sofőrök jobban hisznek az örökkévalóságban, mint a közlekedési táblákban, ezért aztán a kívülálló számára nincs iszonyatosabb, mint a Himalájában autózni. Az utak keskenyek, és bizonytalan, hogy hol a szélük. A védőkorlát ismeretlen errefelé. A kanyarban való előzés közhelynek számít. A frontális ütközés különös sikket jelent. Bármelyik kanyarban szembe találhatjuk magunkat egy busz formájú, fék nélkül száguldó, betört üvegű sárkánnyal, amelynek mandulavágású szemei vannak. A két szeme közt felirat: India is great! Egy indiai száguldás közben majd’ kicsattan az adrenalintól. A szakadékokban sok az autóroncs. Egyedül az vigasztalhatja az embert, hogy a szakadék szép. Sőt: télen a Himalája maga a szépségbeesés.

