A vegetáriánusokkal kapcsolatban folyton emlegetett vashiány teljes értékű, kiegyensúlyozott növényi táplálkozás mellett egyáltalán nem probléma, viszont a húsevők dugig tömött vasraktárai gyakran okoznak gondott, amint most tanulmányok mutatják, mivel a szívinfarktusok arányát több mint kétszeresére emelik.
A lélek szempontjából fontos, hogy csak olyan ételt vegyünk magunkhoz, amelynek előállításában mindne ellenérzés nélkül az elejétől a végéig magunk is részt tudnánk venni. A legtöbb ember számára itt eleve kiesnek azok a teremtmények, amelyeknek arcuk van és anya szülte őket. Testünknek-lelkünknek egyszerűbb növényekre szorítkozni, amelyek nőnek, gyökeret eresztenek és virágot hoznak, vagyis csupa olyan dolgot tesznek, amit a Mars, a Bounty és a legtöbb édesség nem. Ezek nem is segítenek bennünket gyökeret verni és valódi lényünket felvirágoztatni.
A vegán anyák tejének vegyi mérgezettsége átlagosan harmincötször kisebb, mint az átlagé.
Minden meditáció elősegíti a megvilágosodást vagy rávilágít, hogy mi áll még az útjában.
Legnépszerűbb szerzők
A. J. Christian (86) Ady Endre (45) Agatha Christie (35) A kis herceg (41) Albert Einstein (38) Arisztotelész (49) Arnold Schwarzenegger (58) A zöld íjász (37) Bagdy Emőke (35) Barabási Albert-László (47) Benjamin Franklin (62) Blaise Pascal (50) Bonaparte Napóleon (60) Brian Tracy (48) Bruce Lee (87) Buddha (70) Bud Spencer (98) Carl Gustav Jung (64) Carl Sagan (54) Cobra Kai (37) Cristiano Ronaldo (77) Csernus Imre (104) Csitáry-Hock Tamás (168) Dale Carnegie (38) Dexter (100) Donald Trump (50) Eckhart Tolle (73) Ezel - Bosszú mindhalálig (132) Fekete István (96) Fernando Alonso (34) Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (50) Fodor Ákos (135) Fredrik Backman (50) Friedrich Nietzsche (33) Graham Greene (39) Gárdonyi Géza (35) Helen Keller (34) Henry Ford (36) Hermann Hesse (42) Hioszi Tatiosz (44) Honoré de Balzac (35) Illyés Gyula (36) Jim Morrison (48) Joe Dispenza (46) Johann Wolfgang von Goethe (290) John Lennon (33) John Updike (34) Jókai Mór (63) József Attila (37) Kepes András (56) Kimi Raikkönen (40) Kodály Zoltán (40) Konfuciusz (52) L. Ron Hubbard (87) Laurell Kaye Hamilton (45) Lewis Hamilton (47) Lucius Annaeus Seneca (38) Mahatma Gandhi (54) Marcus Tullius Cicero (35) Marilyn Monroe (44) Mark Twain (39) Martin Luther King (34) Matthew McConaughey (41) Max Verstappen (37) Miguel de Cervantes (45) Mike Tyson (110) Moldova György (54) Márai Sándor (111) Máté Gábor (orvos) (40) Móricz Zsigmond (50) Müller Péter (95) Napoleon Hill (103) Nemere István (34) Náray Tamás (47) Oprah Winfrey (60) Oravecz Nóra (35) Orbán Viktor (64) Oscar Wilde (36) Osho (37) Paulo Coelho (215) Pelé (38) Polcz Alaine (41) Rabindranath Tagore (49) Sadhguru (64) Scott Jurek (46) Stephenie Meyer (37) Stephen King (55) Szent-Györgyi Albert (43) Született feleségek (34) Teleki Pál (38) The Originals – A sötétség kora (52) Tisza Kata (33) Vavyan Fable (105) Vekerdy Tamás (79) Voltaire (42) Wass Albert (70) William Shakespeare (44) Winston Churchill (60) Zig Ziglar (50) Ákos (56)