Nem vagyok rendes, udvarias, kedveskedő alkat. Együttvéve mégis szeretem az embereket.
Hogy miért kedvelek egy szerepet? Nem tudom. Ha megtapasztalom, hogy működik, akkor megjön hozzá a kedvem, ami a próbák előtt általában még nincs.
Nyomot hagyni az emberekben, az érdekel engem. Egy összbenyomást, azt biztos szeretnék hagyni. Hogy valaki azt mondja, ez volt az a pasas, aki olyan furán tudott nézni, vagy ő mondta azt, hogy a Lövölde téren olyan hideg van, vagy ott a Garassal valami filmben be voltak festve! Hú, de jó volt az, amikor egy valamilyen szerepben… vagy amikor azt énekelte… vagy abban a kabaréban, hát az milyen jó volt! Az ő volt, tényleg? Ilyenfajta nyomot szeretnék én hagyni.
Amikor éjszakánként elkezdem a filmeket keresgélni a tévécsatornákon, akkor egy Al Pacinó-sat vagy egy Edward Norton-osat vagy egy Jack Nicholson-osat vagy Marlon Brandó-sat vagy Robert De Niró-sat keresek. Rettenetesen szeretem, nagyon bírom nézni a pofájukat. Reggel háromig bírom nézni azt a krimit, amit már láttam háromszor. Azt, hogyan néz a Pacino vissza a De Niróra, és miért úgy.