Péter bácsi nem ült le, fel – alá járkált, s az járt az eszében, mennyi rémtörténetet hallott a balatoni viharokról, aztán ő is kilépett a szobából, hátrasétált a ház mögé , ott kémlelte az égen rohanó felhőket, s hallgatta a távoli mennydörgéseket. Úgy látta, a vihar középpontja inkább Boglár irányába vonul. Ez megnyugtatta kissé, talán mégiscsak elkerüli a Füred felől hazatérő gyerekeket. Mire visszatért a szobába, már ott gőzölgött a tea az asztalon.
Fazekas László
A vasúti síneken túl szomorúfűzek és nyárfák zöldje mögül a kékben – zöldben – szürkében vibráló Balaton csillogott, a sínek fölötti telefonhuzalokon fecskék ültek csivogva, billegve, távolabb a víz fölött siklórepüléssel sirályok szántottak, időről időre a vízre csapva, majd szinte homorítva a magasba lendültek.
Elutazókat búcsúztatni a balatoni állomásokon külön szertartás. Sajnálni kell őket. Talán legelőször is azért, mert fel vannak öltözve városi ruhába, igazi cipőbe. Az itt maradók pedig hanyagul, gumisaruban, mezítláb pompáznak. Talán csak fürdőruha, köpeny vagy sort van rajtuk, mindenki láthatja, ők nem utaznak, ők balatoniak maradnak továbbra is. Az elutazók aggodalmasan méregetik a csomagjaikat: jó helyen álltak-e meg? Vajon milyen hosszú lesz a vonat? Hol fog megállni a megfelelő kocsi?