Ahogy öregszem, egyre inkább az a gyanúm, hogy az utóbbiról van szó. Nem akkor halunk meg, amikor biológiai értelemben is meghalunk, hanem korábban. Nem hibátlan, érett almaként hullunk le az élet fájáról, hanem aszottan, férgesen. Vagy meglehet, hogy akkor már alma, gyümölcs se vagyunk, hanem valami más, valami azonosíthatatlan, valami félelmetes. Talán ezért sikeredik a művészetben olyan hamisra minden haldoklási jelenet, amely azt sugallja, hogy ott, azon az ágyon, azon a csatatéren, abban a lépcsőházban, abban a mentőautóban, azon az órán, abban a percben zajlik le minden.
Oravecz Imre
1943. febr. 15. -
Kossuth-díjas magyar költő, műfordító