Tavaszi estéken a falusi templom tornyából néha egészen furcsa, sziszegő, fújó, hortyogó hangok hallatszanak. Mintha valaki fuldokolna, haldokolna odafent, a pókhálós gerendák között. Titokzatos, földöntúlinak tűnő hangok, de ha van egy kevés időnk és az idegeink is teljesen rendben vannak, megleshetjük, amint a zsalugáter nyílásain át sötét árny repül ki nesztelenül és tűnik el a még sötétebb éjszakában: a toronyban tanyázó öreg gyöngybagoly indul vadászni a kertekbe és a mezőkre. A furcsa hangok pedig jelzik, hogy bármily különös is, ez az egyébként oly csöndes, afféle magának való madár is érzi a tavaszt, szerelmes lett, és a furcsa hangszerelésű “monológ” talán éppen párjának szóló forró vallomás volt.
