Az önismeret egy bizonyos fokán és a megfigyelésnek kedvező egyéb körülmények mellett az ember óhatatlanul rendszeresen undortónak találja magát. A jónak bármiféle mércéje – akármennyire különböznek is róla alkotott vélemények – elérhetetlennek fog tűnni. Kénytelen belátni az ember, hogy nem más, mint nyomorúságos hátsó gondolatok patkánylyuka. A legapróbb cselekedet sem lesz mentes ezektől a hátsó gondolatoktól. Olyan mocskosak lesznek ezek a hátsó gondolatok, hogy az önmegfigyelés állapotában az ember először nem is akarja átgondolni őket, hanem megelégszik azzal, hogy messziről feléjük néz. E hátsó gondolatoknál nem pusztán önzésről lesz szó, az önzés hozzájuk képest jónak és szépnek az ideáljaként fog megjelenni. A mocsok, ami az ember szeme elé kerül, önmagáért valóban lesz jelen, fel fogja ismerni az ember, hogy ettől a nyűgtől csepegve jött világra, és miatta felismerhetetlenül vagy nagyon is jól felismerhetően fog távozni. Ez a mocsok lesz a legmélyebb alap, amit talál az ember, ez a legmélyebb alap éppenséggel nem lávát tartalmaz, hanem mocskot. A legalja lesz és a legteteje, és nemsokára még az önmegfigyelés keltette kétségek is olyan gyengék és önelégültek lesznek, ahogyan a disznó dülöngél a trágyalében.
Franz Kafka
1883. július 3. - 1924. június 3.
német nyelven alkotó csehországi születésű, zsidó író, a 20. századi irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja.